2026. október 12. (hétfő) 23:01

Orbán inkább a saját embereit jellemezné

Beszólt a Tisza Párt minisztereinek és Magyar Péternek Orbán Viktor a Bayer Show hétfőn este leadott különszámában. Bár inkább a saját embereit jellemezné, az még hiteles is volna. Már annyiban, hogy mennyire nem ismeri őket. A volt miniszterelnök a beszélgetésben hosszan magyarázta, hogy a mai, szerinte baloldali gazdaságpolitika miért nem fog működni, hogy a Tisza Párt politikusai által tett feljelentésekből nem lesz semmi, és ismét megfenyegette azokat, akik ezekben a büntetőeljárásokban részt vesznek.

Orbán most a jobboldal újjászervezésén dolgozik, ahogy fogalmaz: „minden héten több megyébe is elmegyek beszélni a megyei embereinkkel, hogy hogyan szervezzük újjá a közösségünket”;
a csapatkapitány a jobboldalon Bóka János, ő – mármint Orbán – csak az edző, aki a háttérben dolgozik;
a következő időszakban 3-4 képviselőt lecserélnek a Fidesz-frakcióból;
a személyes visszatérésének pedig még nincs itt az ideje.
Bejelentette, hogy a Fidesz október 23-i eseményén még nem fog felszólalni. „Jól kell megválasztani, hogy mikor mit tegyek. Pengetek én otthon, meg írok új dalokat, és majd fogok én beszélni. Most 23-a még korán lenne, most még nem fogok. 23-án a Bem téren Áder János beszél meg Bóka János. Én majd az első nagy békemeneten, ha eljön az idő, akkor ott leszek és meg fogok szólalni” – mondta Orbán.
A volt miniszterelnök végül az új kormány tagjait becsmérelte.
Magyar: „Nincs semmi jelentősége annak, hogy mit mond a miniszterelnök. Merthogy össze-vissza beszél” – mondta, hozzátéve, hogy felesleges azzal foglalkozni, mit mond Magyar, mert úgyis mindig mást csinál.
Kapitány: „Kapitány úr – aki egy gazdasági miniszter jelen pillanatban –, az lehet, hogy az energiakereskedelemhez ért. Ezt én nem vonom kétségbe, ezt csinálta. De hogy makrogazdasággal életében nem foglalkozott, az biztos. És attól, hogy valaki ért az energiakereskedelemhez, nem biztos, hogy ért a befektetésekhez és a kereskedelmi forgalom szabályozásához.”
Kármán: „Olyan gyenge vezető volt, hogy oda-vissza mosták fel vele a padlót”, amikor 2010 után államtitkár volt.
Vitézy: „Vitézy Dávid, aki elöl jár a följelentésekben, nem tud megbirkózni azzal, hogy Lázár János az ő felettes énje. És a kisebbrendűségi érzését följelentésekbe fojtja bele, és feljelenti minden másnap Lázár Jánost. Nyilvánvaló, hogy azok a följelentések semmilyen bűnvádi alapot nem mutatnak.”
Orbán Anita: „Szegény külügyminiszter asszony. Ő egy kabinetfőnök volt. Nem is volt rossz kabinetfőnök. A kabinetfőnöknek az a dolga, hogy összerendezze a miniszternek a naptárát, megszervezze, hogy a nap gördülékenyen lemenjen. De nem csinál geostratégiát, és nem fog tárgyalni a nagyhatalmakkal. És ha rábízzuk, hogy ő csinálja a külpolitikát, akkor majd megüzeni a húsziknak, hogy most már aztán hagyják abba. Ugye, ami most így történt? Vicc az egész.”
Ezekkel a kijelentésekkel csak az a baj, hogy a fele sem igaz. Ha Orbán Anita semmit sem csinálna, csak nem nyalná Lavrov seggét, már akkor jobb külügyminiszter lenne Szijjártónál.Vitézyt meg nem azért szeretjük, mert nem tudta elfogadni Lázárt, hanem inkább azért, mert ő ért is ahhoz, amiről beszél.

Még több ITTHON…