2024. december 03. (kedd) 18:22

PSZ: kritikus mértékű a pedagógushiány

Kritikus mértékű a pedagógushiány a közoktatásban, az intézményvezetők nyilatkozata szerint jelenleg csaknem 16 ezer pedagógus hiányzik a rendszerből – hangsúlyozta Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke a PSZ tanévnyitó sajtótájékoztatóján, csütörtökön Budapesten.

A figyelemfelhívásként szirénaszóval kezdődő eseményen az érdekképviselet vezetője rámutatott, a következő öt évben várhatóan mintegy 22 ezer főállású pedagógussal lesz kevesebb. „Ez akkora tőrdöfés, amit egy rendszer sem tud túlélni” – fogalmazott, megjegyezve: a fenti adatokat a kormány is ismeri, ennek ellenére az oktatásirányítás „dicshimnuszt zeng” a pedagóguspályára készülő felvételizők létszámáról.
Totyik Tamás azt mondta, hogy bár „látszatra minden rendben van”, a PSZ megítélése szerint 12 ezerre tehető a nyugdíjas visszafoglalkoztatottak száma, számos intézményben pedig képesítés nélküli alkalmazottakkal „fedik el a hiányt”.
„Szeretném megkérdezni, hogy egy 79 éves matematika tanár vajon hogyan viszonyul az alfa-generáció gyerekeihez, és a 76 éves óvodapedagógus hogy hajol le a négyéveshez” – fogalmazott az elnök. Hozzátette: adataik szerint minden ötödik általános iskolában képesítés nélküli pedagógus tanít és minden harmadik általános iskolában van olyan pedagógus, aki nem a szakjának megfelelő tantárgyat oktatja.
Rámutatott arra is, hogy az intézményekben átlagosan 15 százalékkal kevesebb órát tartanak meg, mint amennyit a hivatalos órakeret előír, részben az alulfinanszírozás, részben pedig a szakemberhiány miatt.
Totyik Tamás kitért arra, hogy a legutóbbi országos kompetenciamérés eredménye szerint a nyolcadikos tanulók 40 százaléka funkcionális analfabéta. Szerinte „vészforgatókönyvre lenne szükség, hogy ez a katasztrofális eredmény még egyszer ne forduljon elő”.
Beszámolt továbbá arról is, hogy a pedagógusok átlagkeresete jelenleg csak 58 százalékát teszi ki a diplomás átlagbérnek. A szakszervezet álláspontja szerint, ha a kormány törvénybe foglalná a pedagógusok béremelését és teljesítené a Brüsszel által szabott feltételeket, a tanárok bére emelkedhetne – magyarázta.
Tóth Tünde, a PSZ alelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a szakemberhiány a természettudományos tárgyak esetében a legszembetűnőbb. Hozzátette: a statisztikák szerint csak minden ötödik felvételt nyert pedagógushallgató marad hosszú távon a pályán. Példaként említette, hogy az idei felsőoktatási felvételin 72 leendő kémiatanárt vettek fel, ami – szerinte – a valóságban legfeljebb egy tucat ténylegesen pályára lépő, új munkatársat fog jelenteni.
„Sürgősen érdemi lépéseket kell tenni, s ha erre nem képes az oktatásirányítás, akkor be kell látni, hogy alkalmatlanok a feladatuk ellátására” – jelentette ki Tóth Tünde, közölve azt is, hogy a PSZ közösségi médiakampányt indít Mondd el hat szóban a problémádat! címmel. A jövő hétfőn induló kampányban szülők, diákok és pedagógusok közoktatásban szerzett tapasztalatait várják – mondta.
Gosztonyi Gábor, a PSZ másik alelnöke azt hangsúlyozta, hogy a szakszervezet évek óta kongatja a vészharangot, ám a kormány „a füle botját se mozdítja”. Jelezte azt is, hogy a következő időszakban a PSZ részt fog venni minden akcióban és megmozduláson, amelyek a közoktatás és a pedagógusok helyzetére hívják fel a figyelmet.

Még több ITTHON…