A kormány és az Egyesült Arab Emírségek kormánya közötti nemzetközi megállapodásra 2025. január 16.-án került pecsét. A jelenleg elhagyatott és elhanyagolt Rákosrendező vasútállomás körüli terület már régóta várt, átfogó és komplex fejlesztése indulhat meg – jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium.A beruházással jelentősen fejlődik Budapest közlekedése, továbbá a XIV. és a XIII. kerület összeköttetése is érdemben javul.
Rákosrendező területéből mintegy 85 hektárnyi területet értékesített az állam, nettó 50,9 milliárd forintos vételáron.A rozsdaövezet felszámolása érdekében az eladásra független szakértő által meghatározott értéken került sor, a fejlesztést az Eagle Hills csoport valósítja meg.Az új tulajdonos feladata lesz a terület beruházási tevékenységhez szükséges előkészítése, a hulladékok elszállítása és a környezeti kármentesítés elvégzése is.
Az Eagle Hills a vételárat három ütemben fizeti meg, a teljesítés a nemzetközi megállapodásban foglalt állami vállalások teljesítéséhez igazodik. A fejlesztő az első vételárrészlet megfizetését követően tulajdonjogot szerez a terület felett annak érdekében, hogy el tudja kezdeni a fejlesztéseket.
A második vételárrész megfizetésének feltétele a fejlesztés sikeres megvalósításához szükséges jogalkotási intézkedések több lépcsőben történő megtétele, többek között a vonatkozó építésügyi előírások felülvizsgálata, módosítása, a beruházás kiemelt jelentőségű beruházássá minősítése, valamint a szükséges telekalakítások lefolytatása.
Az utolsó vételárrész megfizetésének feltétele a megállapodás szerinti, 800 millió eurónyi állami infrastruktúra fejlesztés megvalósítása. Ennek keretében gyalogos- és vasút feletti közúti felüljáró, vasúti pálya fejlesztés, az M1-es metró meghosszabbítása, kerékpárút és gyalogút megépítése, valamint a vasúti pálya befedése valósulhat meg oly módon, hogy felette egy park kialakítható legyen.A szerződés lezárására legkésőbb 2039. március 13. napjáig kerül sor, melyet követően a Fejlesztő köteles kifizetni a terület teljes (inflációval növelt) vételárát.
A nemzetközi megállapodásban az Egyesült Arab Emírségek vállalta, hogy legalább 5 milliárd eurónyi beruházást hajt végre az érintett ingatlanokon, létrehozva ezzel egy új, modern városrészt. Az Eagle Hills által bemutatott tervek szerint 250 és 500 méter magasságú épületek is elhelyezhetők.