Szabó Andrea szociológus-politológus szerint a magyar társadalom a 20. század nagy történelmi traumáival kapcsolatban rendre úgy döntött, hogy nem néz szembe a múlttal, hanem inkább továbbgörgeti a problémákat. Ez történt Trianon, a második világháború és a holokauszt esetében is. Ennek következménye, hogy a társadalom a felelősség közös vállalása helyett gyakran bűnbakokat keresett. 35 évvel a rendszerváltás után jogos kérdés, hogy miért kell még mindig titokban tartani, mi történt az előző rendszer évtizedeiben.Szabó Andrea erről a Klubrádióban beszélt.
A most megnyitott nyilvántartások ugyanakkor önmagukban nem teszik lehetővé a teljes tisztánlátást. A kereshető felületen szereplő nevek és kartonok alapján ugyanis nem feltétlenül állapítható meg, hogy valakit valóban beszerveztek-e, vagy csupán kísérletet tettek erre, esetleg sikertelenül. Szabó Andrea szerint ezt a bizonytalanságot már nem lehet teljesen feloldani, hiszen a dokumentumok nyilvánosságra hozatalának közvetlenül a rendszerváltás után kellett volna megtörténnie.
Szabó Andrea különösen fontosnak tartja, hogy a nyilvánosságra kerülő neveket ne tekintsék automatikusan a bűnösség bizonyítékának. Egy név szereplése önmagában csak azt jelenti, hogy az állambiztonság megpróbálta beszervezni az illetőt. Nem bizonyítja, hogy az érintett valóban jelentett, hiszen az is előfordulhatott, hogy a beszervezési kísérlet sikertelen volt.
A közéleti szereplők neveinek kiemelése és az érintettek bűnbakként való bemutatása elterelheti a figyelmet a lényegről: az államszocialista rendszer működésének megértéséről. Szerinte nem elsősorban egyes embereket kell vizsgálni, hanem azt a politikai és társadalmi mechanizmust, amely lehetővé tette a beszervezéseket és az állambiztonsági hálózat működését.
„Ahhoz, hogy ebből ne megint egy trauma, hanem tényleg egy feloldozás legyen, annak az a legjobb eszköze, hogyha beszélünk róla” – fogalmazott. Hozzátette: a médiának, az iskoláknak és a hétköznapi embereknek is folyamatosan beszélniük kell a történtekről, hogy a társadalom megértse, mit jelentenek valójában az előkerülő dokumentumok.A társadalomnak arra is szüksége van, hogy kibeszélje és feldolgozza a szülei, nagyszülei generációjához kötődő történeteket és felelősségi kérdéseket. A nevek körüli szenzációhajhászás azonban szerinte nem feltétlenül segíti ezt a folyamatot.

