A szeptember és az október a szüret ideje. Solton nagyszabású fesztivállal, jókedvvel, finom étkekkel és italokkal adóztak ennek a hagyománynak az egész városban, de legfőképp a pincesoron. A fergeteges forgatagban a vendégek – több százan – jól érezték magukat, különösen, ha még rá is segítettek borral és pálinkával…
Solti Szüreti Fesztivál hagyományőrző szüreti felvonulással, borlovagrend avatással, helyi együttesek bemutatóival, gyerekprogramokkal, kézműves vásárral és utcabállal. A sztárvendég: Peter Sramek – hirdették plakátokról. A helyi fellépők előadása után a zenéről és a jó hangulatról erdélyi testvértelepülésük delegációja gondoskodott, élükön Regián Melinda és Dobos Zsolt zenészekkel.
Németh István polgármester elmondta, az idén 20 éves helyi székhelyű Gróf Vécsey Károly Borlovagrenddel közösen tartották meg a rendezvényt. A szervezet újoncavatási ceremóniáját és jubileumi ünnepségét is megrendezték, az új borlovagrendi tag a híres helyi „pálinkás”, Kovács János lett, aki elmondta, patinás – csaknem 150 éves – pálinkafőzdéjéből legalább 25 országba szállítanak, s a különféle hazai és külföldi gasztronómiai fesztiválok egyik legnépszerűbb itala.
-Édesapám ezekkel a szavakkal búcsúzott el tőlem nemsokkal a halála előtt: – Ha bármit csinálsz, olyat csinálj, amire büszke leszek majd „odafent” is! Szinte beleszülettem ebbe a szakmába – hallottuk tőle -, így természetes, hogy a közgazdász diplomámmal is inkább ennek a szakmának hódolok a családommal. Persze, szüretkor inkább a borról szól minden. A Gróf Vécsey Károly Borlovagrend nagymestere, id. Kerti István azt vallja, hogy: „Akinek van bora az év végén, annak nincs elég barátja.” Van benne valami… Főleg fehér borok, rosék születnek itt a solti Szőlőhegyen. Különleges látnivaló a Meleg-hegyi pincefalu mintegy 600, löszfalba vájt pincelyukkal és a fölé épített présházzal. A pincék néhol 20 méter mélyen benyúlnak a hegy belsejébe. Krammer Zoltán, a Solti Szőlőhegyért Egyesület elnöke pedig a tavaly felállított magyar rekordnak számító több száz kilós pincepörköltről és a Pincepörkölt Fesztiválról mesélt, amelyet augusztus 19-én immár ötödik alkalommal rendeztek meg – a Vécsey Károly Művelődési Ház és Könyvtárral, valamint a pincetulajdonosokkal és főzőmesterekkel közösen – hagyományos ünnepi műsorral és gasztronómiai programokkal a solti kilátónál, illetve a Krammer-pincénél.
-Öt év alatt igen népszerű lett ez a fesztiválunk, amelyet több százan látogattak meg. Ezekkel a rendezvényekkel a Pincehegy életét próbáljuk felpezsdíteni – mondta. – A szüreti, igen színes programokkal gazdagított szüreti fesztiválnak is ez a legfőbb célja. Kora délután 100 solti fiatal mutatta be a város központjában a hagyományőrző szüreti táncot, majd elindult a vidám szüreti menet egészen a pincékig. Nagy látványosság! Aki szüreten kívül is Solton jár, érdemes megtekinteni a hangulatos pincesor mellett a Vécsey Könyvtár-kúriát is, ahol gróf Vécsey Károly aradi vértanú gyermekéveit töltötte és az egykori Vécsey pincét, a Báslána Borászatot, amelyet szívesen bemutat ifj. Nyéki József borász, miközben élvezetesen mesél színvonalas boraikról és borászatukról.