A büdzsé bevételi oldala alapvetően rendben volt, a kiadási oldalon jelentősen csökkent az államadósság kamatterhe. Az uniós programokon az első negyedévben 236 milliárd forintot bukott a költségvetés. Százmilliárdokat vitt el a választási osztogatás, a kiadások leginkább a minisztériumok alá tartozó előirányzatoknál szálltak el, de a gazdasági tárca részletes jelentése sem részletezi.Március végéig az államháztartás központi alrendszere (ebben csak az önkormányzatok nincsenek benne) 3,4 ezer milliárd forintos hiánnyal zárt – erősítette meg részletes jelentésében az előzetes adatokat a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Márciusban, egy hónap alatt a központi alrendszer 1,3 ezer milliárd forint hiánnyal zárt. A márciusi – illetve az első három havi halmozott – hiány brutálisan magas. A költségvetési törvény a teljes évre 4,22 ezer milliárd forintos hiánnyal tervez,tehát az év első három hónapjában összejött a teljes évi terv 80,6 százaléka.
Igaz, a kormány informálisan 5 ezer milliárd forintra emelte a hiánycélt még novemberben – ezt a változtatást azonban szokás szerint nem vezettette át a költségvetési törvényen az Országgyűléssel. Az első három havi 3,4 ezer milliárd forintos hiány ugyanakkor az emelt, 5 ezer milliárd forintos célnak is 68 százaléka, ami igen távol áll az időarányos teljesüléstől.

