2024. október 14. (hétfő) 16:06

Vajcsata és más árcsökkentések

Először az Aldi, majd a Lidl is bejelentette, hogy csökkentette a vaj árát, és mint lapunk megtudta, a Penny is meglépte ezt – ezek a láncok 20–25 százalékos árcsökkentést hajtottak végre egyes import, illetve magyar vajaknál. A beérkezett válaszok alapján más élelmiszerekkel kapcsolatban is hallhatunk majd ilyen üdítő híreket a közeljövőben, ami igazán ránk fér, ha a decemberi, majdnem 45 százalékos élelmiszerinflációra gondolunk, illetve ha az üzletekben mérlegeljük, mit engedhetünk meg magunknak, és mit nem.

Ekkora súlya van a vajárcsökkentésnek

Egymás után tehát három diszkontlánc döntött úgy, hogy csökkenti a vaj árát.

Az Aldi február 6-ától tartós, 20 százalékos árcsökkentést jelentett be, két import sajátmárkás és egy magyar beszerzésű vajra. Közlésük szerint ez a három vaj teszi ki az áruházlánc forgalmának több mint felét.
A Lidl február 8-ától csökkentette tartósan két sajátmárkás vaja árát 25 százalékkal, továbbá egy hazai vaj árát 21 százalékkal. Ők azt írták, ez a három termék tette ki a vajforgalmuk 60 százalékát az elmúlt negyedévben.
Mint lapunk megtudta, a Penny is csökkentette egyes általa forgalmazott vajak árát – egy import termék 25 százalékkal lett olcsóbb, a többi 20 százalékkal. Az egyik sajátmárkás termékük február 9-étől, egyéb vajas termékeik (összesen hatról van szó, köztük két magyar vajról) pedig előző naptól olcsóbbak.
De mihez képest értékeljük ezt az árcsökkentést? A KSH adatai alapján a vaj ára 2021. januárhoz képest 2022. decemberre majdnem két és félszeresére emelkedett átlagban – konkrétabban a 100 grammos, 80 százalékos zsírtartalmú vaj ára 332 forintról 797 forintra hízott. A látványosabb árnövekedés a tavalyi év közepétől következett be, mint az ábrán is látszik.

A 20–25 százalékos árcsökkentés tehát azt jelenti, hogy a szóban forgó termékek ára visszamegy nagyjából a tavaly szeptemberi szintre.

A vaj súlya egyébként nem túl jelentős a KSH adatai szerint a magyar háztartások fogyasztásán belül. Az összes átlagos zsiradékfogyasztás 2020-ban 20,9 kg volt, ebből a vaj, vajkrém 1,5 kg-ot tett ki. Összességében éves szinten átlagban 336 kg-ot fogyasztottunk a különféle ennivalókból fejenként, így a vaj mindössze 0,45 százalékot tett ki a fogyasztásunkból és a vásárlásainkból.

Olcsóbb lett a beszerzés, ezért csökkenthették a vaj árát a diszkontok

Az Aldi a vajárcsökkenést azzal indokolta, hogy az utóbbi napokban jelentős változás ment végbe a nemzetközi tejpiacon. A nagyobb mennyiségben előállított nyerstej miatt megnőtt a kínálat, ami a nyerstej árának csökkenéséhez vezetett. Illetve januárban számos beszállítói szerződésük lejárt, és most alacsonyabb beszerzési árakat értek el. A Lidl is utalt arra, hogy a piaci változásokra reagáltak. A Penny pedig a többi között azt írta megkeresésünkre, hogy folyamatosan tárgyalnak a beszállítóikkal a kedvezőbb beszerzési árakért.

Az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) 2023. januári tej- és tejtermékjelentésében azt írja, 2023 harmadik hetében a világpiacon 26 százalékkal, Németországban 20 százalékkal csökkent az ömlesztett vaj értékesítési ára az előző évihez képest. A hazai előállítású adagolt vajak feldolgozói értékesítési ára 73 százalékkal, a vajkrémeké 50 százalékkal emelkedett 2021 és 2022 decembere között. A KSH adatai szerint ugyanebben az időszakban a vaj fogyasztói ára megduplázódott. Vajból és vajkrémből egyébként nem vagyunk önellátók, és mintegy 7,5-szer annyit hozunk be külföldről, mint amennyit a hazai gyártásból exportként értékesítünk.

Találtunk még egy érdekes ábrát is az AKI jelentésében, amin az látszik, hogy miközben tavaly az év vége felé például Németországban már lejjebb ment a vaj feldolgozói értékesítési ára, Magyarországon még mindig meredeken emelkedett.

Még több AKTUÁLIS…