2026. május 23. (szombat) 11:34

„Volt itt valaki”

Radnai Márk szerint a nyilvánosságra került dokumentumok arra utalnak, hogy a kegyelmi ügyben rendkívüli politikai nyomás alatt született döntés, annak ellenére, hogy a jogi stáb és az Igazságügyi Minisztérium sem támogatta a kegyelmet. A politikus úgy véli, az ügy mögött állhatott valaki, aki nagyobb politikai befolyással bírt, mint Novák Katalin.
„A kegyelmi ügyben volt ott valaki, aki nagyobb politikai befolyással bírt, mint maga a köztársági elnök” A Tisza Párt alelnöke szerint a napokban nyilvánosságra hozott dokumentumok alapján világosan látszik, hogy a normál ügymenettől teljesen eltérő, tudatos és nyomás alatt meghozott döntés született.

A „Sándor-palota saját iratai szerint a Köztársasági Elnöki Hivatal jogi stábja nem támogatta a kegyelmet”, másrészt pedig az „Igazságügyi Minisztériummal együtt azt javasolták Novák Katalinnak, hogy utasítsa el a kérelmet a bűncselekmény jellege miatt” – sorolta.
A hivatal a bevett gyakorlattól eltérően ehhez az ügyhöz két külön határozatot készített:
– egyet az elutasításról,
– és egyet a kegyelem megadásáról
– mutatott rá Radnai Márk, megjegyezve, hogy ilyen más ügyben nem történt: „A 2023-as kegyelmi körben 101 ügyből pontosan egy esetben készült kétféle verzió, pont ennél.”
„Ez azt jelenti, hogy a saját stábjuk is látta, hogy valami nincs rendben. Végül Novák Katalin úgy írta alá a kegyelmet, hogy arról a saját jogi igazgatóságát sem tájékoztatta. Minden jel arra mutat, hogy ez egy rendkívül szűk körben végigvitt politikai akció” – írta a párt alelnöke, aki szerint mindez arra mutat, hogy volt valaki, aki az ügyben nagyobb politikai súllyal és befolyással bírt, mint maga a köztársasági elnök.„Tehát a kérdés tulajdonképpen nem az, hogy Novák Katalin miért írta alá, hanem az: ki tudta rávenni erre?”

Még több ITTHON…