2024. április 23. (kedd) 05:58

A boldogság kulcsa

Dalia László

Könyvek tucatjait adják ki, hogyan legyünk boldogok, már mérik is a boldogság faktort. Persze, ezügyben is hátul kullogunk a sorban. Recept ily bonyolult és egyszerű dolgokban általában nincs, ezért kár a papírért, mert csak oktondi tanácsokkal leszünk szegényebbek. Végül is itt sincs csodaszer, hiszen állandóan úton vagyunk, hogy megtaláljuk, aztán próbáljuk megőrizni, ha nyakon csíptük. Többnyire nem is fogjuk fel, hogy a boldogságot kergetjük. Ám mindenkinek megadatik, hogy megtalálja a kék madarat, de ahhoz is tehetség kell, hogy megfogjuk.

Volt egy osztálytársam, aki könnyedén állt bele a világba, a fociban épp úgy istenáldotta tehetség volt, mint a zenében, kedvesének Shakespeare szonetteket fordított és aztán hagyta elrepülni a madarat. Hivatalnok lett és nem tudom, hány boldog pillanatot élt meg, hiszen nagyon is jól tudhatta, mivé lehetett volna.Másoknak kevesebb talentum jutott, de a fűben, fában is megvan, amit keresünk, hogy aztán örömmel faragjunk széklábat, asztalt vagy egy kredencet. A szépség mindenhol ott bujkál, akár egy repedésben is, s ha mi teremtjük, nem kell annál több. A pazarlás vagy a hiábavaló vágyakozás  valami után, amihez nem elég a fantáziánk vagy a kezünk suta, egy életre megnyomoríthat bennünket. Ha van egy vágy, amivel kezdhetünk valamit, akkor addig ne nyugodjunk, ne pihenjünk, míg nem találunk rá saját utunkra. Aztán már csak azon az ösvényen kell maradni és élvezni, amit találunk, teremtünk.

Egy kolleganőm a régi időkben, sörözés közben a szoba-konyhás lakásban, ahol nagyon boldogok voltak a barátjával, azt találta mondani, „kár, hogy az ember mindig  utólag döbben rá, mikor volt boldog”. És tényleg. Ha utóbb viszont több ilyen pillanatra emlékezhetünk, a szerencsésebbek, akár fél életet is leélhetnek így, akkor nincs baj, hiszen ritkán állunk meg filozofálni. És az is nagy bölcsesség, hogy az úton végig kell menni.