Régóta lelem nagy kedvem a vörös borban, s ehhez szolgálhatok is némi gyerekkori legendával, amely színigaz, hogy utóbb anyám is megerősítette, hogy jól emlékszem. Történt pedig, hogy 6-7 éves koromban vérszegénynek talált a háziorvos és amikor a gyógyszer került szóba, legyintett egyet és közölte anyámmal, hogy nincs jobb, mint esténként 2 deci szekszárdi vörös. Ugyan pécsiek lévén, hozzánk közelebb állt a villányi, de nagyon bölcs lehetett a jó doktor, mert már régóta a szekszárdit kedvelem jobban, nagy kedvencem Fritz kékfrankosa.Persze, ittunk diákkoromban fekete címkés cseresznyét, meg csatos üvegből pécsi szalont, de a vörös bor maradt. Különösen, hogy gimnazistaként (Széchenyi István gimnázium és szakközépiskola) több ősszel is szüreteltünk Villányban és míg szedés közben a jó otellót faltam, esténként borként ittuk az akkor még óportóként hívott bort.
Platina mester, aki az első európai szakácskönyvet írta 1474-ben, a bort is kitárgyalja, s többek között megjegyzi, hogy „semmi nem segít gyorsabban a lankadt testnek, mint a bor, ha mértékkel fogyasztják, ugyanakkor semmi nem veszedelmesebb nála, ha nem ismerünk mértéket.”
Ez utóbbival azért vitába szállnék, hiszen a pálinka, vodka vagy a whisky jóval nagyobb veszéllyel jár, ha több pohárkával lehajtunk és a másnaposság is elviselhetetlenebb.A mérték meg ugyancsak vitatható. Ha jó emberek gyűlnek össze, mint egy római lakomán, akkor könnyen megiszom akár egy üveg bort is, otthon esténként viszont egy vagy két pohár is elég, hogy élvezzem Bordeaux, Puglia vagy éppen egy andalúz Tempranillo ízeit.
Amikor egy hónapja megműtötték az egyik fogam, vagyis kiemelték és betettek a helyére egy implantátumot, a gyulladás sokáig makacsul velem tartott. Egymás után három adad antibiotikumot kellett szednem, sőt még Kliont is. kemény menet volt, s közben persze nem ihattam bort sem.Ez legalább olyan borzasztó volt, hogy sokáig csak pépes dolgokat ehettem, meg levest hús nélkül. Esténként egy pohár bort általában megiszom, s szinte fájt, hogy hiányzott az fanyar íz. Amikor végre már két antibiotikum tabletta között, a fogorvos engedélyével, aki látva a seb ígéretes gyógyulását, maga mondta, hogy most már ezt is lehet, mintha egy virtuális börtönből, szabadultam volna meg. Nem vettem az utóbbi időben bort sem, sőt el is kerültem az efféle polcokat, d e volt otthon egy közepes chilei bor, ami azt arisztokratikus Luis Felipe Edwards névre hallgatott. Isteni volt, utoljára azokat a Coppola borokat ízlelgettem így, amelyeket Bostonban, Washingtonban és New Yorkban ittunk, mert ott csak azt vettünk.A bornak hangulata is van, az lehet egy jó pince vagy egy jó társaság és az elvonás is ezt tette velem.Luis Felipe, aki lehet maga a borgazda, végül is nem készít rossz bort, de máskor azt mindenem, hogy semmi különös, most viszont maga volt a feltámadás. Isten bocsássa meg.