Emlékszem, évekkel ezelőtt még meg is róttam az RTL-t, mert a XXI. század című műsoraiban többször úgy értekeztek a magyar rockzenéről, hogy a riporter készpénznek vette, amikor néhány zenész rosszul emlékezett a régi időkről, túl sok volt az ellenálló és túl ostoba a hatalom. Azóta ez a műsor is felnőtt, sokkal megfontoltabb lett és gyakran már-már kordokumentumot állít elő.
Az RTL tehát tanult a hibákból, de azóta sok követője támadt, akik leginkább a történelemhamisításban jeleskednek és már nemcsak a rockzenében ütötte fel a fejét ez a hóbort. A minap Dunaújvároson, a Bartók színházban láttam a „Nem leszek a játékszered” című egy órás darabot, amely akár egy állatorvosi ló tökéletesen visszaadja, hogyan lehet megmásítani a múltat és így a fiatalokkal, akiknek nem ismerős a kor, hamis képet adni a valóságról. A műsorlap szerint a „történet egy gyárban játszódik, és azok, akik éltek abban a korban, a 60-as, 70-es években, sok olyan apró momentumot fognak felismerni, amiket maguk is hordoznak emlékeikben.”
Nos, ezzel a szöveggel csak az a baj, hogy egy szó sem igaz belőle. A színpadon látható jelenetek és a dalokat összekötő szövegeknek ugyanis semmi közük a hatvanas, hetvenes évekhez. Ezek ötvene évek eleji szövegek, efféle kommunista szövegek Rákosi korában jelentek meg és hangzottak el gyűléseken. Ezeket a táncdalfesztiválokat viszont már 1966 és 1972 között rendezték, vagyis már a puha diktatúra idején.És miután a színpadon valóban a klasszikus táncdalok szólaltak meg, tehát Illés, Omega, Metró, Koncz Zsuzsa, Hungária nem, így többségük meglehetősen bugyuta szövegei ráhúzhatóak bármire, de eredetileg semmi közük nem volt a politikához, különösen nem a munkás hétköznapokhoz.
Ezek után nagyon is megértem, hogy „Csadi Zoltán rendező számára talán a legnehezebb feladat az volt, hogy a korszellemet megidézzék”, mert hogy ez egy másik kor és az ötvenes, hatvanas generáció tagjai, akikre közönségként számítanak aligha fogja felismerni a fiatalságának éveit. Az „Add már uram az esőt”, a „Nem leszek a játékszered”, vagy a „Késő bánat, most már utánam a vízözön” ugyanis nem a korról szól, hanem hétköznapi érzésekről, szemben például Bródy szövegeivel.
Ha történelemhamisításról beszélünk, akkor mindig az a kérdés, hogy a történész vagy éppen egy író-rendező mennyire tudatosan járt el, felfogta-e mit művel. Bár esetükben nehéz elképzelni, hogy ily tájékozatlanok legyenek, többségük eleve több rendszert megélt, s egyetemen tanulta a kort, tehát az elhallgatások, hazugságok és a tények között képesek különbséget tenni.
