Az idő telik, így is, úgy is, s rádöbbenünk akkor is, ha kedvenc filmünk, könyvünk vagy zenénk klasszikussá válik. Régen a tisztelet kijárt a klasszikusoknak, bár ha kötelező olvasmánnyá vagy koncertté vált, akkor lázadoztunk. Ez nyilván ma sincs másként, de ha nem ismerik, akkor legalább ne beszéljenek róla.
Az én generációm rockzenén nőtt fel, akkor még két forintért árulták a fekete-fehér, négy forintért a színes Beatles, Rolling Stones, Bee Gees, Illés, Omega fotókat a pécsi trafikokban. A lemezek aranyáron sem voltak kaphatók, a rokonok, ismerősök hozták be és cserélgettük, felvettük a lengyel ZK vagy a cseh Tesla szalagos magnókra, majd jöttek az indiai Dum Dum bakelitek 90 forintért,s. átjártunk Jugoszláviába, leginkább Eszékre kis határátlépővel, ahol 120 dinérért Jimi Hendrixet, Deep Purple-t, Jethro Tullt, Pink Floydot vettünk. Az első 33-as LP-m egyébként egy indiai Deep Purple (Fireball) volt.A Szelid motorosok a zenéje miatt is a kedvencünk volt, ahogy a Zeppelin film, A dal ugyanaz marad. A Pécsi Nemzeti Színházban majd minden koncertet láttam az Illéstől a Metróig. Az Omegával először a Pécsi Vidámparkban találkoztam, Kóbor fehér selyemnadrágban éppen beesett a koncertre, mert előtte teniszezett a város egyetlen pályáján.
Ha Pécs nem is volt Liverpool, London vagy San Francisco, s akkor még nem tudtunk jól angolul sem, így nem is érthettük a Who My Generation című dalát, azért hosszú hajunk volt a gimiben, amiért rendszeresen elküldtek fodrászhoz. Az első Levi’s farmert az egyik barltomtól kaptam, aki meg a nyugat-német rokonoktól. És Woodstockot hallgattunk három éjen át Balatonfenyvesen Rózsa Gyuriéknál, akinek az már akkor megvolt. Persze a tévénél volt gyártásvezető, amit ő nem tudott megszerezni, az nem is létezett. Egy hónappal később osztálykiránduláson azon kaptam magam, hogy amikor megálltunk egy városban, a buszsofőr mikrofonján elkezdtem mondani a fesztivál összekötőszövegét, ahogy felkonferálták a Ten Years Aftert, Jimi Hendrixet meg Country Joe McDonaldot. Az osztálytársaim azt sem tudták, miről beszélek.Ez akkor is az én generációm zenéje, és szörnyen felbosszant, amikor manapság össze-vissza beszélnek.
Nemrégiben a TV5-ön, ami amúgy a joggal lesajnált közszolgálati csatornák legjobbika, ám a riporter mégis olyan zagyvaságokat beszélt, hogy az Omega már akkor füstöt csiholt száraz jégből, amikor a Beatles még szürke zakóban játszott.Csak két dolog nem stimmelt. A Beatles 1967 után, vagyis a Borsőrmester album kiadását követően már nem lépett fel és a zakót egyébként is már rég levették. Az Omega pedig egy szippantó kocsi tömlőjével, fenyő illatosítóval és egy vödör száraz jéggel kísérletezett, bár a lézerrel évekkel később sokkal nagyobb sikerük volt. Hogy is mondta Fiala hajdanában? „Azért nem hátrány, ha képesek vagyunk megkülönböztetni a fontost a fontostalantól. Ma már történelem, hogy a Beatles dalai klasszikussá váltak, a Santana hogyan űzte el az esőt Woodstockban, a Pink Floyd Fal Berlinben is állt és ledőlt, Cohen Take this Waltz dala Frederico Garcia Lorca Kis bécsi keringője alapján íródott, aki a montreali énekes bálvány volt és nem mellesleg Bob Dylan Nobel-díjat kapott.
Bár az internet jótéteményei mellett arra is alkalmas, hogy a félműveltek átvegyék a hatalmat, de inkább nézzük meg Bruce Springsteen 2006-os lipcsei koncertjét vagy amikor Pete Seegerrel a washingtoni Lincoln emlékműnél játszik, a Beatles New York-i O’Shea stadionbéli fellépését, a Pink Floydot Pompejiben, az ELP által feldolgozott Egy kiállítás képei-t és a Zeppelin sem volt rossz a Madison Square Gardenben valamint a Rolling Stones a prágai Spoarta stadionban, amit magam is láttam. persze a hajdani Budapest Sportcsarnokban volt szerencsém Johnny Cash-hez, Tina Turnerhez, az Emerson, Lake and Palmerhez, a Jethro Tullhoz, Deep Purple-höz és Bob Dylant is meghallgattam Prágában. Azt már el sem mesélem, hogy Bruce spirngsteent háromszor láttam, Houstonban, Dublinban és Gelsenkirchenben. Ja, az én generációm nem felejt.
