Egyik kedvenc közép-európai sportemberem molnár tanoncként már két ember munkáját végezte a múlt század elején. Emil Bahr a vándor évei alatt kezdett el súlytemelni és bírkózni. Szülőföldjére Osztrák-Sziléziába (a mai Csehországba) visszatérve igazi sportművész lett – immáron Milo Barus néven. A világ legerősebb embereként kiplakátolt férfi 1977 őszén hunyt el Felső-Bajorországban. Milo szószerint marhaerős ifjú volt. Egy fekete-fehér fotó árulkodik arról, midőn egy speciális pódiumon megemelt egy tehenet. Fejés előtt… – mókázott a sajtó anno a
bohémiai legény mutatványa kapcsán. Még húsz esztendős sem volt Barus, amikor az aktuális, angol profi birkózó világbajnok Joseph Robinson 1925 tavaszán meglátogatta az izmos srácot. Az kitett magáért, súlyemelő edzés közben már-már olimpiai bajnok formát mutatott, túlszárnyalva minden korábbi teljesítményét.
Robinson jó szimatú üzletemberként szerződést kötött Barussal: nemzetközi birkózó versenyeken söpört be első díjakat a Balkánon. De hazánkba, Romániába és Itáliába is eljutott.
Nyerő típus volt! 1926-ban egy riválisa súlyos sportbalesete hozzájárult ahhoz, hogy Milo vehesse át Csehszlovákia fővárosában „Prága arany övét”. Azon esztendő krónikájához tartozik, hogy behívót kapott Emil Bahr. Testi erejét bajtársai, tisztjei is csodálták. Az egyenruhások kérésére számos bemutatót tartott. Akkoriban érett meg Milóban az elhatározás, hogy „professzionális erőakrobata” legyen. A body building (h)őskora volt ez a két világégés között. A fénykép és a film jóvoltából milliók tisztelték a kor izomembereit.
Leszerelését követően 1928-ban tagja lett a Nemzetközi Artista Páholynak. Első nyugati fellépései Luxemburg és Belgium tájaira vitték. A 30-as évek küszöbén hivatalosan is felvette a Milo Barus művésznevet, melynek ötelete részben egy ókori görög atlétától jött, a családneve pedig a Bahrból alakult át. 1930 tavaszán meghívást kapott hősünk Párizsba, a „Világ legerősebb embereinek versenyére”. A három napos shown a Cirque Medrano publikuma előtt
számos nemzet fiai rivalizáltak, köztük több belföldi (francia) bajnokjelőlt. A tehercipelés viadalát Milo nyerte meg, s világbajnoki címét 1931-ben, Londonban is meg tudta védeni. Sikerszériája a tengerentúlra repítette: 1932-ben Kalkuttában, a következő esztendőben Kairóban, majd Buenos Airesben és New Yorkban is bolygónk legerősebb embere maradt.
Az USA-ban ’35-ben szerződést is kapott. A Ringling Bros. and Barnum & Balley Circus közönsége napról napra döbbenten, tisztelettel nézte, amint a hajdan szarvasmarhát emelgető topartista egy paripával a nyakában másféltucat lépcsőt mászott meg. „Nem póniló” – hahotázott az amerikai bulvársajtó. S valóban túleröltette magát Milos a sok mázsás mutatvánnyal. A manézsban bekövetkezett balesete miatt nyolc hetet töltött a világbajnok egy New York-i klinikán. Majd kissé legyengülve 1935 végén fejezte be öt évnyi nemzetközi turnéját és hajózott vissza az öreg kontinensre.
Midőn a hitleri Németország 1936-ban téli és nyári olimpiának adott otthont, a korábban tehenet és paripát hurcoló, bikát ledöntő, vakos telefonykönyveket szaggató, villamost a sínről leemelő Milo Barus nem folytathatta sportművészi pályafutását. A fáradt sztár hazáját náci veszély fenyegette, így egy német-cseh ellenállási csoporthoz csatlakozott a „Stärkster Mann der Welt”.
A hamarosan a térképekről leradírozott Csehszlovákia határát átlépve Barust a Gestapo letartóztatta. Öt év fegyházat kapott, büntetése egy részét Berlin-Moabitban töltötte – ahol akkoriban Erich Honecker (az NDK majdani főkommunistája) is megfordult. A rab szabadulása után hatósági felügyelet alá került és egy kőfejtőbe küldték. Milo lengyel kényszermunkásokkal és szovjet hadifoglyokkal „tréningezett” a háború végéig… A harcok elcsitultával az antifasiszta
ellenállóként besorolt 40 esztendős hajdani izomember rendőri uniformist öltött. Ám a Benes-dekrétumok alapján (1941-es szabadulásakor megismert feleségével közösen) el kellett hagynia Csehszlovákia területét. Bajoroszágba deportálták a többszörös világbajnokot.
A Zirkus Krone gárdájához csatlakozva 1947-től szerepelt ismét a manézsban, majd önálló műsorszámával járta az NSZK-t és Svédországot. 1951-ben a szovjet zónában való rövid rendőrködése miatt letartóztatási parancsot adtak ki ellene, mert állítólag részt vett hajdani gazdag nácik hagyatékának kifosztásában. Dán ügyvédje 1952-ben segített beszüntetni a folyamatban lévő eljárást. Ám a 46 éves sportember már nem érezte biztonságban magát Adenauer birodalmában. Ezért Bajorországból a szomszédos Türingiába hurcolkodott át egy kis teherautóval, rajta a fellépésekhez szükséges rekvizítumokkal: se kérődző, se vágtázó háziállat nem volt a platón. Mégis az 50-es években a Német Demokratikus Köztársaság publikumát is meghódította. Ezzel páhuzamosan vendéglős lett, saját épületében is tapsot aratva. A sportművészi pályafutás végére egy 1963-as szívinfarktus tett pontot. Ezt újabbak követték.
Milo Barus (1906-1977) egészségi okokból kénytelen lett feladni a vendéglátást, s a 70-es években rokonaihoz az NSZK-ba költözött a gyermektelen házaspár. Ott Bajorországban halt meg 45 esztendeje a világ egykoron legerősebb embere. Emlékét egész Németországban ápolják!