Az 1945-ben romokban heverő, majd ’61 augusztusától 28 esztendőre megosztott Berlinben (lásd. például az Alexanderplatzot!) jócskán van építeni és szépíteni való. A másfél budapestnyi területen, 892 négyzetkilométeren fekvő régi-új német főváros Bonn helyett 1999-től kormányzati központtá is vált. Politikusok, diplomaták ezrei tették át székhelyüket a Rajna-partjáról a Spree/Havel folyókhoz. A korábbi 23 kerületből – összevonásokkal – 12 lett a harmadik évezred hajnalán. Ha valaki turistaként, üzletemberként 2024-ben az Európai Unió legnépesebb államának „Hauptstadt”-jában vendégeskedik, akkor bizonyára felkeresi a city klasszikus emlékeit: a Charlottenburgi kastélyt, a több, mint kétszáz esztendős, frissen renovált (majd festékkel megrongált) Brandenburgi Kaput. Attól kőhajításnyira található, a szintén restaurált, üvegkupolával ékesített Reichstag, meg az Unter den Linden, ahol a 76. szám alatt 2001 őszén nyílt meg hazánk modern nagykövetsége.
Az írásos emlékekben már közel nyolc évszázaddal ezelőtt felbukkanó Berlinben a változások talán a Potsdamer Platzon a legizgalmasabbak, ahol egy ultramodern városnegyed született az elmúlt esztendőkben. A Berlinben élő sok százezer külföldi között a 21. században egyre több a tanulni, dolgozni vágyó, frissen érkezett magyar fiatal is. De az idelátogató honfitársak amúgy is otthonosan érezhetik magukat e tartományi jogú metropoliszban. Hiszen üknagyapáink itt már 1846-tól kolóniába tömörültek, s ezen a tájon szintén végigsöpört az 1848-as európai forradalmak szele.
De korábban és főleg később is érkeztek „Ungarn”-ból diákok, szakmai tudásukat bővíteni akaró mesteremberek, zsoldosok, menekültek, művészek és kalandorok. Ők joggal számíthattak az 1701-ben életre hívott Porosz Királyság, és majdan az 1871-ben kikiáltott Német Birodalom változó intenzitású toleranciájára. Csupán ízelítőül néhány név azon honfitársaink közül, akik rövidebb-hosszabb időt töltöttek errefelé! A porosz uralkodók népszerű portréfestője volt a 18. század elején Mányoki Ádám. Liszt Ferenc muzsikájával hódította meg a várost, ahol a filmes Balázs Béla és Bulla Elma, Rökk Marika és Eggerth Márta színésznők is otthonosan mozogtak. A huszártisztből lett építész, Kaufmann Oszkár számos ma is működő színházzal ajándékozta meg az „arany 20-as években” 4,5 millió lakosával a világ negyedik legnagyobb városának számító Berlint.
Az 1696-ban alapított berlini Művészeti Akadémiát 1997 és 2003 között irányító Konrád Györgytől első irodalmi Nobel-díjasunkig, Kertész Imréig, már-már reménytelen vállalkozás felsorolni azokat az (élő és holt) irodalmárokat, s más művészeket, akiknek alkotói korszakuk egy-egy szakasza a lüktető életű világvároshoz kapcsolódott. S akkor még nem említettük nemzeti tizenegyünk egykori profi kapusát, Király Gábort, aki – Dárdai Pál társaságában – a Hertha BSC focicsapatában öregbítette a magyar sportolók hírnevét. Pali pár hónap óta ismét a (2. Bundesligában szereplő) kék-fehérek sikeres vezetőedzője!
