2024. november 21. (csütörtök) 21:25

Diplomácia és tragikus sorsközösség

Edmund Veesenmayer

A megszálló német csapatokkal együtt érkezett a Magyar Királyság fővárosába 1944 tavaszán Edmund Veesenmayer. Az új követ jött, a halálvagonok pedig elindultak – sok százezer honfitársunkkal – a koncentrációs táborok felé. A véres kezű SS-Brigadeführer 1977 karácsonyán hunyt el. Pillantás a múltba! A 20. század küszöbén, mások mellett Ludwig von Plessen-Cronstern, majd Anton Graf von Monts képviselték II. Vilmos fiatal birodalmát Magyarországon. Az utolsó „Generalkonsul”, s egyben 1921 őszétől – pár hónapig – a legelső budapesti német követ Egon Graf von Fürstenberg-Stammheim {1869-1925} volt. Az Osztrák-Magyar Monarchia összeomlása után Fürstenberg-Stammheim grófját a Weimari Köztársaság hajnalán Viktor Prinz zu Wied váltotta.
A herceg feladatkörét később Johannes von Welcek és Hans von Schoen látták el. Hans Georg von Mackensent – a berlini külügyminiszter vejét – 1933 decemberében delegálta a hitleri birodalom a Magyar Királyságba. E budapesti posztról katapultált ’37 tavaszán {a náci párt tagja} tárcája államtitkári tisztségébe. A fasiszta Olaszországban új római nagykövetté 1938 februárjában nevezték ki von Mackensent, akit fővárosunkban egy másik nemes, Otto von Erdmannsdorff követett.

A Horthy-korszak sikeres, majd véres, területgyarapodással járó periódusa volt ez. A fődiplomatát nyolcvankét esztendeje rendelték vissza Berlinbe. Helyére Dietrich von Jagow érkezett. 1944-től utódja Edmund Veesenmayer {1904-1977} a német csapatok által megszállt Magyarországon aktívan részt vett a deportációk beindításában. 1945 tavaszán távozott hazánkból, májusban Salzburgban adta meg magát az amerikai fegyvereserőknek. A nürnbergi perben húsz évet kapott háborús bűnökért, de már ’51-ben szabadult börtönéből. A nyugat-németországi Darmstadtban élt, s ott is hunyt el az egykori SS-Brigadeführer.