Eltemettük Évát

Egykori mesterem kisregénye, az Eltemettük a részeges nagymamát kisértett, mert hasonlóan bizarr élményként éltem meg, amikor Évát temettük vagyis inkább búcsúztattuk. Sosem volt vallásos, és amiben csak a naív katolikusok bíznak, az utolsó óráiban sem tért meg, pedig apácák voltak az ágyánál, hiszen egyházi kórházban halt meg.Ám mégis egy pap mondott a hamvai fölött egy rossz beszédet, zavarában össze-vissza lapozott bibliában, néha dadogott is, mintha első áldozó lenne.Épp úgy viselkedett, mint akinek nem kéne ott lennie. És valóban, nem is lehetett volna rosszabb helyen.
Évához és férjéhez, Lacihoz már 40 éves barátság fűzött. Volt, hogy ritkábban találkoztunk, volt hogy gyakrabban, többször együtt utaztunk, megjártuk Görögországot, Szardíniát, Marokkót és természetesen jónéhányszor az Adriát is.És amikor Laci négy éve meghalt, mondtam egy kis beszédet. A templomban történt, pap nem volt a közelben. Az altemplomban, a kolumbáriumban helyezték el a hamvait.Közel volt a lakásukhoz, Éva talán ezért választotta, s gyakran elsétált arra, egyedül vagy az egyik barátnőjével.Többen betegeskedtek akkor, de csak azért haragudott, hogy később sem mentek e Lacihoz. Ezt aztán gyakran elmondta, amikor havonta egyszer felmentem kávézni és dumálni. És az még fontosabb mondat volt, hogy „Laci nélkül már nem olyan”. Lassan lemondott az utazásról, a Széchenyiről, az úszásról, amely azelőtt olyan fontos mozzanat volt az életében.Néha kérte, hogy vigyek egy üveg ásványvizet vagy olajat, de más segítséget nem kért. Ha apró gondjai voltak, Vass urat hívta, aki megjavította, ami elromlott, vagy beállította a telefonját.
Éva otthon esett el hajnalban, s annyi ereje volt, hogy felhívta a szomszédot és miután belülről volt bezárva az ajtó, a tűzoltók szabadították ki és hívták a mentőket. A kórházban lábadozott, de aztán újra elesett és akkor már nem akart többé felkelni.Amikor még tudott kommunikálni, közölte velem, hogy az utoljára kölcsönadott könyveket nem kell visszahoznom.Zsóka, a rokon intézte az utóbbi hónapokban Éva dolgait, s ő beszélt az örökössel, az egyházi kórház igazgatójával, hogy Éva nem volt vallásos, nem kell pap. Természetesen ez nem számított, úgy látszik egy jó katolikus csak az Istenét tiszteli, az embert nem.Végigszenvedtük az NB III-as pap hosszú szónoklatát, majd nagy nehezen félreállt az örökös és a pap, hogy én is odaférhessek a szószékhez és elmondhassam a búcsúbeszédet.Mindenki gratulált, hogy jól írtam le Évát. Az örökösnek is tetszett, amit azóta sem értek.Az utolsó mondatom szerint ugyanis „Ha lenne egy másik világ, akkor Laci és Éva nem kerülhetik el egymást.”