A kis örömök a legnagyobbak, s ebben jócskán van részünk, ha szeretünk enni. Ám az utazás is akkor igazán élvezetes, ha úton vagyunk és nem amikor megérkezünk. Az ínyencek sem akkor élvezkednek, amikor a tányérjukon vannak a legjobb falatok, hanem amikor beszerzik azokat. Én például régóta kergetem a lekvárokat, de többnyire csalódnom kell. Egyszer vagy tán többször is vettem narancslevkért gyömbérrel ízesítve, s nem is volt drága., de egyszer eltűnt a hálózatból, s azóta se találom. Aztán találtam egy finom meggy lekvárt egy határmenti horvát kisvárosban, s azóta már csak azért is átjárok Harkányból Donji Mihojlacra. Több ismerődöm bolondnak néz, de ez legyen az ő gondjuk. Stifoldert viszont csak a harkányi piacon veszek, mert ahhoz fogható szalámi a világon nincs. No, de lekvár ügyben tettem egy hatalmas felfedezést, amikor a minap keresztülvágtam a Fény utcai piacon. Van ott egy olasz termékeket kínáló bolt, s láttam néhány üveg 600 grammos lekvárt, köztük egy cseresznyéset. Na, az aztán telitalálat volt. Így aztán végigeszem majd a többi is.
A rétesekkel mindig bajban vagyok, mert ugyan a mákosat és a túrósat is imádom, ám a világ valamikor elromlott, s jobbára csak mazsolával készítik. Az viszont nekem derogál. És teszek az afféle ostoba tanácsokra, hogy köpjem ki vagy kaparjam ki villával a betolakodó aszalt szőlőszemeket. Régóta elkerülöm a rétesboltokat, mert nincs kedven hallani a mazsolás válaszokat. Telkiben viszont egy ideje második egy pékség, ahova nem nagyon szoktam betörni, de a minap a kocsimat leadtam egy belső takarítsa, s hogy elcsapjam az időt, vittem egy újságot, meg az olvasószemüvegemet és beültem egy kávéra.Ott kellettek magukat. rétesek is, de meg sem mertem kérdezni a mazsolát, csak a mákosra mutattam, hogy az meggyes-e? Hát, persze, hogy az volt.A hölgy viszont sajnálkozott és ajánlotta a túróst. Na, de a mazsola, háborodtam fel. Mire ő közölte, hogy sem a mákos-meggyesbe, sem a túrósba nem tesznek mazsolát.Van remény, szakadt ki belőlem a sóhaj, s rögtön kértem kettőt.
Persze, mielőtt bárki azt hinné., hogy naponta aratok hatalmas győzelmeket a gasztro piacon, elárulom, hogy egyelőre több a kudarc élményem. Igazán jó disznósajtot akkor ettem utoljára, amikor András barátom, aki évekkel ezelőtt meghalt, de azelőtt mindennapos vendég volt a Lukács fürdőben. A kabinos nénitől rendszeresen vett disznóságokat, s az ő disznósajtja olyan gazdag volt, hogy egymással vetekedett a nyelv, a fül, meg a többi, s ahogy széthajtottam a csomagoló papírt, már esett is szét. Mintha édesség lett volna, úgy majszoltam, kenyér nélkül. Ja, ez már múlté, ahogy a birsalma befőtt is, amit gyerekkoromban még a paprikás krumplihoz is ettünk, s azt a fanyar ízt azóta se találom. A múltkor találtam a G Robyban egy méregdrága dán birsalma befőttet, de az sem volt igazi. A szántóföldi paradicsom se a régi, azt a leveses, napsugaras ízt már nem kapom vissza, hála az agyonnemesített, szapora fajtáknak, de hát ez történt az őszibarackkal és a sárgabarackkal is. Egyetlen bölcsesség maradt, becsüljük meg a morzsákat is.
