Geszti Péter már többször benne volt a tévében, több-kevesebb sikerrel. Most újra úton van, ahogy az angolszászok mondják. Az Adom a napom nem egy nagy ötlet, végigkíséri alanya egy napját, majd beülnek a stúdióba és beszélgetnek. Persze, itt jön a truváj, egy sematikus ötletből is lehet jó műsor, s lőn. Geszti tud kérdezni, tud beszélgetni. Nekem a Wolf Kati jutott.
Először nem is értettem, hogy a közepes énekesnő, aki nem hagyott eddig nyomot a magyar popzenében és azon a bizonyos euróvíziós fesztiválon is inkább leszerepelt, bennragadt a dalban, nem minden hangot tudott kiénekelni. Annak a szövegét is Geszti írta, azóta ismerik egymást és ez persze erősítette a beszélgetést, hiszen Gesztinek nem kellett készülnie, túl sokat tud Wolfról, több kérdésére nem is kapott választ. És ilyen előítélet után nekem még szimpatikus is volt Wolf, mert egy intelligens, okos és őszinte énekesnő, aki ügyesen használta a hátszelet is, amit muzsikus apja kínált.És a egy jó beszélgetéshez nemcsak egy jó riporter kell, hanem egy jó riportalany is, aki élvezi a beszélgetést és nem akar másnak látszani, mint aki. És úgy tér ki egy-két jól megfontolt kérdés elöl, hogy még csak meg sem haragszunk rá, ha azt mondja Gesztinek, neki műsoron kívül elmondja miért vált el.Kár, mert ez nem egy ostoba bulvár műsor, ez a főszereplőről szól, mindenféle intimpistáskodás nélkül, amit utóbb ki lehetne forgatni.
Persze, igazságtalan voltam, a mai magyar mezőnyben kevés énekesnő van, akit sokra tartok, Rúzsa Magdin, Péterfy Borin és Janicsák Vecán kívül talán nem is tudok több nevet.Wolf Kati tehát a jobbakhoz tartozik. Azon persze meglepődtem, hogy elhúzta a száját, amikor Geszti Celine Dionhoz hasonlította. Ő inkább Tina Turnert szereti. Én is Hemingway szeretnék lenni, de egy-két regénnyel még adós vagyok és félek, soha nem érem be a nagy vadászt.Akárhogy is, jó műsor volt. Geszti egy tízes skálán 11-est érdemelne.
