Harkány immár bevette magát az életembe, mióta havonta 8-10 napig ott mulatom az időt. Lassan már szertartásaim lettek itt is, s a legbiztosabb pont a délutáni úszás az egyik szállodában, ahová délutánonként 2200 forintért az utcáról is be lehet menni. A szállóvendégek csak nyáron zavaróak, különösen ha a sok gyerekes családok elfoglalják a medencét, hiszen nincs külön gyerekúsztató, s a többséget nem is érdekli, hogy egyesek tempózni szeretnék, beállnak a medence közepére és ott próbálják vízre fektetni a gyerkőcöket. Az ősz viszont csendesebb, a tél még inkább, ilyenkor nyugodtan róhatom a hosszokat, csak rajtam múlik hányszor fordulok. Az úszómesterek váltják egymást, bár sok dolguk nincs. Most egy vékony, agyontetovált és piercinges lány adta törülközőt, s miután másnap is ő volt, rákérdeztem, hogy haza sem ment? „nem is tudom, miért nem maradtam itt”, válaszolta, erre én megjegyeztem, hogy „tényleg, hát jó itt, meleg van és világos”. Na, erre csak dünnyögött valamit, s ebből tudtam, hogy a „értem a humort, csak nem szeretem” esete forog fenn, vagyis van köztünk legalább három tetkó távolság. Ezt viszont már nem jegyeztem meg, mert bizonyosan sértésnek vette volna, holott semmi bajom a tetkóval, ha más bőrébe vésték. Az én időmben még nem volt divat, nagyon nem is tetszik…
A szaunában persze új kalandok vártak. Egy középkorú hölgyet találtam a finn szaunában, aki papucsban üldögélt a 80 fokban. Kértem, hogy tegye ki a papucsát, mert a műanyag gőzölög. Kitette, bár megjegyezte, hogy Zalakaroson ők papucsban járnak be a szaunába. Megjegyeztem, hogy bizonyos szállodákban és fürdőkben még a fürdőruhát sem tűrik el, azért találták ki a szauna lepedőt. Ő is hallott már róla, ennyiben maradtunk. Nem telt bele két perc egy középkorú házaspár trappolt be, természetesen papucsban. Ezúttal is szóltam, ám süket fülekre találtam. Kissé arrogánsan közölte velem az úr, hogy ő a lábgombától jobban tart. Finoman kiokosítottam, azért van fapadlózat, hogy efféle meglepetés ne érje. Ám ez is kevés volt. „Maga bizonyára mikrobiológus”, jegyezte meg lesajnálóan, mintha a tudomány nem kívánatos személy lenne a szaunában. Erre csak annyit szóltam vissza, hogy „Nem vagyok mikrobiológus, csak gyakran járok szaunába”. Erre már nem tromfolt rá az úr, de maradtak papucsban az idők végezetéig, ám azt nem vártam meg, miután tíz percnél tovább nem szoktam szaunázni.
Happy end, vagy ha úgy tetszik katarzis nincs, mert manapság a magyar uralkodó osztály úgy viselkedik, mint hajdan a földesurak, fittyet hánynak mindenféle szabályra, s ha nagyon nem tetszik a népnek, akkor hoznak egy új szabályt, ami igazán a kedvükre való, s nem szólhatunk vissza, mert akkor legfeljebb Bicskéig megy a kisvasút. Az én szaunás emberem aligha politkus, de az újgazdagok is felzárkóztak, ők is ezt a stílust űzik, hiszen ezt látják a vezértől és az embereitől, s miután pénzük nekik is van, a vadkapitalizmus nekik is tetszik.
