Irigylem azokat az embereket, akik nem szeretnek olvasni. Én ma is elcsábultam, amikor vettem egy leárazott politikai krimit, amit a Tescóban kaptam ki egy kosárból és ahogy hazaértem, elkezdtem olvasni és feladtam, amit vásárlás után terveztem, összedőlt a napom, mert nem tudtam szabadulni a ciprusi hegyektől, ahol az angolok hadakoztak. cipriótákkal, míg fel nem adták a szigetet, aztán meg a Downing street-i csatározások, szóval elmerültem a habokban.Átok ez az olvasási kényszer, számtalanszor jutott eszembe, hogy mi történne, ha a szemem meggyengülne, s már az olvasó szemüveg sem segíthetne.Borzasztó elképzelni is, csodálom a vakokat, hogyan képesek élni. Ragaszkodom az újságokhoz, könyvekhez, vagyis a nyomtatott szöveghez, miközben a neten olvasom a híreket. A depresszió lenne a legkevesebb, ha ezeket máról-holnapra elveszíteném.És mindeközben ijesztget a természet, vagy a szervezetem, miután az utóbbi hónapokban erősödött a szaglásom, már a saját testszagomat is megérzem, pedig az sosem volt túl erős, nem is kellett dezodorokkal elnyomnom.Vajon a szaglás felerősödése nem egy másik érzékszerv gyengülését jelzi? Így volna amúgy logikus.És persze rögtön a szememre gyanakodtam, miközben más testtájakról is érkeznek jelzések.
Hetvenen túl csak a vágyak nem tompulnak, a test erőtlen és gyáva.Pedig még néhány hónap híja van a hetvennek is, de hát 65 óta nem számolom az éveket sem, mert ott és akkor éreztem meg, hogy már lejárt a garancia. Egyetlen pillanat volt, egy ugrás valahol Havannában egy méteres kőfalról. Ahogy talajt értem, rögtön éreztem. hogy már nem puhán landolok, az ízületek elfáradtak, a ruganyosságnak lőttek.
