Hobó önálló fejezet a magyar rockzenében. Nehéz ember és mindig a saját útját járta. Már tizenévesen is nehezen tűrte a rendszert, több iskolából is kicsapták. Régről ismerem, egy ideig dolgoztunk is együtt egy klubban, megjártuk Lengyelországot is, de nem mindig ismerek rá. Nekem kicsit furcsa a semlegessége, hiszen sosem erről volt híres. Ám nyilván furán festene, ha azt a rendszert bírálná, amelynek egyik kulturális főembere Vidnyánszky Attila, aki most már húsz éve dolgozik az énekessel. Nem is tesz effélét, bár a dalai épp az ellenkezőjéről árulkodnak, vagyis egyáltalán nincsenek szinkronban a mostani kurzussal.
Persze, egy művésznek nem kötelező sehova sem állni, hiszen más a hivatása, vagyis nem ez a dolga. Hobót sem a mentora alapján kell megítélni, hanem a dalai, színdarabjai vagy éppen a könyvei után. Márpedig az vitathatatlan, hogy Földes László mióta először színpadra állt a hetvenes években, értékes albumokat, darabokat, könyveket írt. Az első lemezeivel berobbant a magyar rockzenébe és igazi népművelőként, (Az ELTE-n egyébként hajdan ezt a szakot végezte) többek között Jimi Hendrix, Waits, Viszockij és József Attila műveivel is megismertette a fiatalokat. Hobó maga is dolgozott népművelőként a hetvenes években a Dagály klubban, mielőtt profi zenész lett, s megalapította a Hobó Blues Bandet. És akkoriban érte is több támadás, nem minden dalát adták ki, de most másokkal ellentétben, ezzel sem tüntet. „A Kádár-korszak harminckét éve véget ért, ezalatt nyolc lemezem jelent meg, és csak kettőt tiltottak be. Ez nem üldözés. A Kexnek vagy a Syriusnak egy albuma sem jöhetett ki. Ha pedig az egyéb sérelmeimet kezdeném sorolni, az ma már dicsekvés lenne.”
Az persze neki sem tetszik, hogy utóbb hány zenész hősködik, hazudja le a csillagokat is, miszerint ők már akkor ellenállók voltak és gyermeteg dalaikkal tulajdonképpen a rendszer ellen lázadtak. „Nem dühít, inkább mulattat, ahogy átírják múltjukat a kollégák közül páran, és ehhez szolgákat is találnak az újseggírók között. És a többivel együtt ez a szakma is oda jutott, hogy nem az számít, amit csinálsz, hanem az, amit mondasz. Meg amit egy csomó bunkó mond rólad. Hogy mondta József Attila? „…nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet, aki alattomos…”
Persze, ahány interjú készül, mindig felmerül a Vidnyánszkyval való munka-kapcsolata, hiszen az egykori beregszászi színházigazgató már minden rókalyukat elfoglalt a magyar színházi életben és nem is örvend nagy népszerűségnek. Hobó ilyenkor elegánsan kitér, nem bonyolódik hosszas magyarázkodásba. „Már a Tanácsköztársaság bukása idején is támadtak káprázatos szellemiségű újseggírók jobbról, balról, alulról, fölülről, sőt hátulról is. Csak szemből nem. Az, hogy Vidnyánszkyt hová sorolják, nem az én dolgom. De dolgoztam Ascher Tamással, Jordán Tamással is, akkor meg az volt a baj. Azt, amit csinálok, nem hallgatják, nem nézik és nem olvassák, de azt már százszor leírták, hogy kommunista vagyok, hogy buzi, zsidó, fasiszta, mélymagyar és tehetségtelen. Ám túl vagyok hatezer fellépésen, és akárhová megyek zenével vagy versekkel, telt ház fogad. 2022-ben száztizenhat fellépésem volt, könyvem és dupla lemezem jelent meg. Most szarjam össze magam, vagy sajnálkozzak?”
Azt persze sajnálom, Hobót nem Bródy, Koncz Zsuzsa, Tarr Béla, Jordán Tamás, Parti Nagy Lajos vagy annak idején Jancsó Miklós, Esterházy Péter oldalán láttam, látom, de ugyanakkor értem is, hiszen ezek az emberek nem járnak össze Vidnyánszkyval, sőt le sem ülnének vele egy lócára. Mert a Nemzeti Színház igazgatójával nem az a baj, hogy hova, melyik táborhoz sorolják, hanem, hogy milyen károkat okozott az újkori magyar kultúrában.
