2024. április 18. (csütörtök) 12:02

Karlsruhéban találkozunk

újságkihordó

Furcsa idők járnak, Pintér Béla már 2043-ból jelentkezik be, s örvendezik, hogy megérte a 72. évet és még mindig van munkája, újságot hord ki Karlsruhéban. Nem rossz karrier, mostanság sokan választják ezt az életpálya modellt, hogy kitántorognak Ausztriába, Németországba vagy éppen a ködös Albionba és maguk mögött tudják ezt a rossz levegőt. Ez utóbbi zseniális megfogalmazása jelennek, hiszen mélyen kétértelmű. Egyfelől a politika olyan hangulatot teremtetett, hogy sokaknak az életkedve is elment, miután plakátokról, rádióból, tévéből, újságokból dől a hazugság, a csúsztatás már finom eszköznek számít. És egy költő, aki évekig képviselő is volt a parlamentben azt mondja az ATV stúdiójában, hogy nem érti, ezek az emberek nem gondolnak arra, egyszer majd minden kiderül…Hát, nem.

Amúgy pedig a levegő is rossz

Európában az egyik legrosszabb, de az állam nem törődik a polgáraival, pedig maga az unió már többször büntetett ezügyben is. Ja, aki nem tud elköltözni jobb vidékre, az nyelje be. Talán a rákhalálozásban is azért állunk olyan jól, mert a környezetszennyezésben is fölöttébb jók vagyunk. Ám a zöldeknek ezen a tájon eddig semmi sem sikerült. Talán csak most fognak feltámadni, amikor az akkugyárak ellen felkeltek a civilek. És mi lehetne erre az igazmondó kormány válasza? Hogy ezek a civilek Németország szekerét tolják, merthogy ők szeretnék ezeket a gyárakat. Ez a piszkoskodás már fel sem tűnik, s meglehet, inkább visszafelé sül el, mert Debrecenben a fideszes hívőknek sem tetszik, hogy le akarják őket nyomni. Pedig az a fellegvár, a második főváros, még múzeumot is kapnának, ha időközben nem szúrják el.

Orbánt világrengető dolgok foglalkoztatják

Debrecenbe kéne menni, de nem pulykakakast venni, hanem megnyugtatni a kedélyeket. Ám erre csak Orbán volna képes, de őt nem is országos, hanem világrengető dolgok foglalkoztatják, Putyinért aggódik, hogy egy vesztes háború után nem választanák meg. Putyin tehát nem veszíthet, a magyar kormányfő ezt papíron kiszámolta. Mi viszont máris veszítettünk, olyan egyedül vagyunk Európában, mint Nyilas Misi a kollégiumban, csak mi már cipőpasztás csomagot sem kapunk és mellesleg a sötét oldalon állunk. Ha belegondolok, már az hasonlat is sántít, hogy a forgalommal szemben megyünk az autópályán, mert ott még lenne esélyünk, sokan kitérnének az utunkból. Ezt a kormányt egyszer még elsöprik, de a bélyeg rajtunk marad, magyarokon.