A trianoni békediktátum centenáriuma (2020) előtt, s azóta sincs hiány a témával kapcsolatban könnyekből, s könyvekből. Ám fehér lóból is megárt a sok – sóhajtanak majd fel az állatbarátok! Mások pedig azt kérdezik, hogy Magyarország sorsára jut-e hamarosan Ukrajna? Pár éve Erdélyben látott napvilágot Oláh Sándor „Kényszerek és tanúságtevők” című kötete. A bő 300 oldalas mű arra vállalkozik, hogy magán történetek felidézésével vázolja fel a múlt század társadalmi változásait „külső hatalmi kényszerek és egyéni döntések metszéspontjain, falusi és városi környezetben.”
Trianon ide, vagy oda, de már az Oláh könyv pesszimista alcímével sem tudok teljesen egyetérteni. „Történetek a legrosszabb évszázadból” – olvasható a csíkszeredai kötet borítóján. Hm. A régebben kiirtott amerikai indiánok rezervátumokba préselt utódai, avagy az Afrikából elhurcolt rabszolgák leszármazottai is így gondolják? És itt a Kárpát-medencében az analfabéta szülők iskolázott gyermekei? Meg a 20. században szavazójogot kapott nők és férfiak? Nekem a civilek és katonák millióinak életét megmentő „csodaszer”, a penicillin és a magyar Nobel-díjak is eszembe jutnak a kétségtelenül véres múlt századról, nem csupán a százhárom esztendővel ezelőtti területvesztés.
Jó, mi tagadás elfogult vagyok. A múlt században voltam fiatal. Nekem a 60-as évek nem csak a kisdobos nyakkendőt és a vietnámi háborút jelentette, hanem Jurij Gagarin és a többi hős űrhódítását is. Verne Gyula regényeinek „mértéktelen” fogyasztását. S az 56-os disszidens rokonaim első (bátortalan) látogatásait a Bécsben bérelt bogárhátú Volkswagennel. A sajna kútba ejtett, patronos ajándék coltot, s az amerikai rágógumi és kóla ízét. S azok a felejthetetlen nyarak a Balatonnál és a Bakonyban! A gimnáziumi szerelmek, máig tartó barátságok, a diszkózás, az autóstoppolás, majd a 80-as években – friss diplomával a farzsebemben – az első nyugat-európai, tengerentúli kiruccanások is szorosan hozzátartoznak az én előző századomhoz, évezredemhez a kontinens szívében. Budapesten!
Persze lehet, hogy Trianon (Erdély?) felől szemlélve nem ilyen klassz dolgokra emlékeznek a magyarok! Oláh Sándor azt írja a 20. századról: „Kivételesen kegyetlen időszak volt, amelyet könyörtelen diktatúrák, szörnyű genocídiumok és minden korábbinál pusztítóbb háborúk tettek emlékezetessé (…) ideológiai konfliktusok sokasága, az embertelenség tobzódása, a sokféle politikai gyilkosság, valamint a civil népességgel szemben a háborúban elkövetett mérhetetlen brutalitás és népirtás volt a fő jellemzője.” De nem csak! A gyarmatok felszabadulását, önálló, szabad államok születését, a gyermekhalandóság csökkenését, az életszínvonal emelkedését is hozta az elmarasztalt 20. század. Holdra szállással, új felfedezésekkel és találmányokkal, a kommunikáció és a közlekedés tempóváltásával. A berlini fal ledőlésével. Durva környezetszennyezéssel és a természetvédelem erősödésével. Szóval „Egy a jelszónk, a béke, harcba boldog jövőért megyünk!”
