Három évtizede hunyt el a bonni, berlini és az európai politika karakteres alakja, Willy Brandt. Kedveltem a szocdem kancellárt és SPD vezért, akinek (egyik) beceneve arra utalt, hogy a – több nyelven beszélő – hajdani, skandináviai emigráns bizony szeretett poharazgatni. Mintha 2022-ben Brüsszeltől Pestig hiány lenne ilyen bölcs, vagány egyéniségekből.
Ha anno antifasiszta hazafiatlansága miatt bírálták ellenfelei Willy Brandt-ot (1913-1992) , akkor bő félévszázada túlzott kompromisszum készségéért kritizálták elvtársai. A nyugatnémet szociáldemokraták (SPD) első embere ugyanis alkancellárként, külügyminiszterként másodhegedűs lett egy hajdani náci párttag mellett. Ő, aki a nemzetiszocializmus ellenfeleként a hitleri őrületet külföldön élte túl.
Az NSZK történetének addigi egyetlen nagykoalícióját az NSDAP-ból a CDU-ba – vagyis Angela Merkel korábbi kereszténydemokrata pártjába – „átigazolt”, Kurt Georg Kiesinger irányította kancellárként közel három évig. A CDU/CSU-SPD frigy sokkjáról árulkodik, hogy 24 órával a végleges nagykoalíciós döntés előtt a világhírű német író, Günter Grass levelet küldött a szocdemek vezérének. A baloldali érzelmű irodalmár „Ihre Vorstellung vom anderen Deutschland…” kezdetű, aggódó soraiból magyarul elegendő pár gondolatot idézni: „Az Ön másmilyen Németországról alkotott elképzelése bénító rezignációnak ad majd teret, s az SPD nagy és tragikus története évtizedekre bizonytalanságba torkollik… Országunk ifjúsága balra és jobbra fog menekülni, mihelyst ez a rossz házasság megköttetik.”
Brandt válaszában egy új korszakot vázolt fel, midőn azt írta az SPD-tag Grass-nak: „Senki sem törhet pálcát felettünk, amíg nem kaptunk esélyt arra, hogy bebizonyítsuk, jelenleg mire vagyunk képesek. Számunkra ez az újrakezdést jelenti. A német történelem ezen fejezetét új elemekkel fogjuk gazdagítani.” Emlékeztetőül: a bonni keresztény-szociáldemokrata koalíció korszakára olyan események estek, mint a 91 éves exkancellár, Konrad Adenauer halála 1967 tavaszán, s a ’68-as diákmegmozdulásokat megelőző jugoszláv-nyugatnémet diplomáciai közeledés. Az 1969 őszi, hatodik Bundestag választások küszöbén Gustav Heinemann köztársasági elnöki beiktatása és a nyugatnémet Kommunista Párt (újra) megalakulása került az újságok címlapjára az NSZK-ban. 1969. szeptember 28-án a közel 39 millió szavazásra jogosult nyugatnémet választópolgár közül 86,7 százalék járult az urnákhoz. A két évtizede kormányzó uniós pártok a voksok 46,1 százalékát söpörték be. A szocdemek 42,7 százalékot kaptak, míg a liberális FDP – zuhanó népszerűséggel – 5,8 százalékot koldult össze. Brandt kézfogása a szabaddemokrata Walter Scheellel történelminek bizonyult. „Konyakos Willy” révbe ért: 1969 őszén – kilenc évvel első kancellárjelöltsége után – a Közös Piac legnépesebb államának kormányfőjét Brandt-nak hívták, aki elődjeihez képest nem csupán a francia-német, amerikai-német kapcsolatokat kezelte kiemelkedően, hanem a kelet-európai térségre is nagyon odafigyelt. Gyanakvás helyett praktikus szemlélettel. Nekem 2022 őszén is hiányoznak a Béke Nobel-díjas Brandthoz hasonló szellemiségű, okos, (tudás)szomjas politikusok!
