Olvasom, hogy kormánypárti sajtó is hallgat a kötcsei Orbán beszédről, egy szót sem írtak róla, pedig több kolléga ott falatozott a büfében. Vajon miért mentek el, ha egy sort sem közölhetnek a miniszterelnök monológjából?
Már egy hét eltelt Kötcse óta, de mit sem tudunk arról, hogyan gondolkodik a világról Orbán Viktor, miután jól kinyaralta magát az Adrián, egyik szigetről a másikra hajózott, s jó vendéglőkben falatozott. És volt ideje elgondolkodni, hogy mi lesz, ha nem engedi összedönteni a piramist, amit felépített és így az Európai Unió nem ad majd pénzt. Az államcsőd közel van, túl közel. Nos, volt hát min elmélkednie a vezérnek és bizonyosan jutott is valamire, amit talán megosztott Kötcsén legbensőbb híveivel, talán nem. Próbáljuk hát kitalálni, miről is szólt az idei kötcsei beszéd, amit azóta is hétpecsétes titokként őriznek. Én persze bízom a fecsegőkben, akikből a rajongók között is mindig akad egy-kettő.
Ahogy elmerengek és ami telik a szegényes fantáziámból, két fő csapás irányt vagyok képes elképzelni. Az egyik szerint a Fidesz hívők csukják be a szemüket és fogják be a fülüket, s így ne legyenek tanúi, hogy Orbán meghátrál az unió előtt, hogy életben maradjon a remény, még 2030-ig minden marad a régiben. Az uniós bürokraták persze nem sejtik, hogy ez csak taktikai visszavonulás, egyébként meg No Pasaran. A másik forgatókönyv szerint kilépünk és megjátsszuk az orosz és kínai kártyát, mint egy kis semleges ország. Megpróbáljuk magunkkal rántani a lengyeleket, de fog ez egyedül is menni. Az emberek meggyőzhetők. És van egy csodafegyverünk, Putyin mégis ötödáron adja gázt, ahogy azt még a háború előtt megígérte.
Nos, bármelyik verzió az igaz, ezt nyilván nem lehet megosztani a néppel, az egyszerű emberekkel, mert csak feleslegesen kombinálnának. A sakk nem utcai játék, a foci meg még bonyolultabb. A döglött ló nem megy sehova, a férfi basszusgitáros, a nő meg rajongó. Hajrá magyarok, hajrá Felcsút!
