Érdekes mellékszála a bő 3 éve dúló kelet-európai vérontásnak, hogy történészek arra emlékeztetnek, a hitleri háború áldozatai között több volt az ukrán és belorusz nemzetiségű polgár, mint az orosz. Bevallom – nem tudtam. Viszont több évtizedes tapasztalatom Németországban, hogy szinte nem telik el nap anélkül, hogy valamelyik tévécsatorna ne foglalkozna az 1939. szeptember 1-jén kitört második világháborúval. E nyáron sincs ez másként! Az apropót többek közt a berlini diktátor elleni – 81 esztendővel ezelőtti – merénylet adja. Hiszen szűk tíz hónappal az európai fegyverek elcsitulta előtt, 1944. július 20-án német tisztek egy csoportja megkísérelte likvidálni Adolf Hitlert (1889-1945). A remegő kezű Führer (alig vérezve) megúszta a robbantásos merényletet. Négy bajtársa meghalt, további kilenc személy súlyos, többen könnyű sérüléseket szenvedtek a kelet-poroszországi detonációban.
Sir Winston Churchill, korábbi brit miniszterelnök már 1946-ban megemlékezett a kudarcba fulladt Walküre hadműveletről. Claus Schenk Graf von Stauffenberget és kivégzett társait a „legnemesebbek és legnagyobbak” közé sorolva a nemzetek históriájában. Ugyancsak aktuálisak maradtak a nyolc esztendeje elhunyt, egykori bonni kormányfő jó negyedszázaddal ezelőtti szavai. Helmut Kohl szövetségi kancellár a Hitler elleni merénylet 50. évfordulója alkalmából Berlinben megrendezett központi megemlékezésen kijelentette: „Aki ma Németországban megvédi a demokratikus szabadságot, nem kerülhet holnap olyan helyzetbe, hogy ellenállóvá kelljen válnia:” Kohl anno méltatta gróf Stauffenberg és tiszttársai bátorságát. Ők ’44-ben életükkel fizettek a náci gépezet irányítója elleni – sikertelen – akciójukért. A kivégzettek családtagjainak jelenlétében az NSZK hajdani kormányfője maroknyinak, de annál elszántabbnak nevezte a Führerrel szembefordulók csoportját.
Rita Süssmuth, a Bundestag elnökasszonya akkoriban Lengyelországban {első németként} megkoszorúzta hivatali kollégája társaságában a merényletkísérlet helyszínén, az úgynevezett „Wolfschanze”-bunkernál az ellenállók emlékművét. A konzervatív politikusnő akkori berlini beszéde 2025-ben is megszívlelendő. Hiszen szót emelt az antifasiszta akciókban részt vett kommunisták „osztatlan elismerése” mellett. Vagyis azért, hogy az újraegyesült Németország – az NDK antidemokratizmusa okán – ne feledkezzen meg a balodali csoportok bátor magatartásáról.
