A földközi-tengeri Mallorca szigetét szokás a 17. német tartományként emlegetni. Jómagam – eddig – másféltucat alkalommal reppentem Berlinből a Baleárok ékkövére. Persze az ottani idegenforgalom is megszenvedte a „koronás szigorításokat”… Ahol most ősszel 15-20 fokos nappali hőmérséklet kényezteti a turistákat, karácsonykor jobbára 10-12 Celsiusban ünnepeltem. A spanyol sajtót olvasva örömteli hír, hogy míg 2022-23-ban 20 százalékkal drágultak a szállodák, jövőre csupán szerény {5-7 %} áremelkedés várható.
A 915 ezer lakosú mini birodalomban több tízezer német, brit és más európai, illetve amerikai polgár él. Amikor az ex-wiesbadeni, 40 éve mallorcai, idős barátunkat {az ukrajnai háború előtt} arról faggattam, hogy miért hallok oly’ ritkán orosz szót a fővárosban, Palma de M.-ben, azt válaszolta, hogy a ruszkiknak „nem elég drága” e sziget. Szívesebben parkolnak jachtjaikkal és pezsgőznek a szomszédos Ibizán… Gondolom őket a 2025-ös, pár százalékos szállodai szoba drágulás sem aggasztja. Hiszen szunyálnak, buliznak a saját hajójukon. Apropó kikötők. A 21. században két dolog tűnt fel a palmai öbölben. Egyrészt mind gigantikusabbak a luxus vízijárművek, másrészt már motorkerékpár, autó és-vagy helikopter is van a fedélzeten. A totális mobilítás szellemében.
Amikor egyszer a Spreenél madridi szobrász ismerősömmel beszélgettem a Spanyol Királyságban tett kiruccanásaimról, sokadik mallorcai üdülésem, karácsonyozásom kapcsán felsóhajtott: „Géza, te nem a Baleárok legnépesebb szigetén jártál, hanem a földi Paradicsomban.” Hm. Lehet, hogy igaza van?
