Strassburgban idén májusban először adtak át Európai Érdemrendeket (European Order of Merit). A kitüntetés célja azon személyek munkásságának elismerése, „akik jelentős mértékben hozzájárultak az európai integrációhoz vagy a Szerződésekben rögzített értékek előmozdításához és védelméhez”. Nos a díjazottak között van a korábbi német kancellárnő is. A napokban tortáján 72 gyertyát elfújó asszony élete kész regény! Tömören: az NSZK-ban jött a világra, a Német Demokratikus Köztársaságban szocializálódott, majd ő lett Németország történelmének első kormányfője… {A 2026-ban kapott érdemrend sokadik – a 2021-ben visszavonult – dr. Angela Merkel vitrinében, tucatnyi hazai és külhoni kitüntetése mellett kapott helyet a tavasszal.}
Angela Dorothea Kasner 1954 nyarán Hamburgban született – Merkel az első férje családneve. A kislány a nyugatnémet Hanza-városból három esztendős korában került az NDK-ba, mivel lelkész édesapját az egyházi hivatal oda vezényelte. „Apám nagy hangsúlyt helyezett a logikai szigorra, az érvelés tisztaságára” – emlékezett keresztény indíttatására a Mein Weg {Utam} című kötetében a politikusnő. „Anyámtól a normális hétköznapi életvitelt és főleg az improvizálást tanultam” – fogalmazott a három évvel fiatalabb öccsével és tíz esztendővel ifjabb húgával Templinben felcseperedett ex-politikusnő.
Az első maradandó történelmi élmény 1961 nyarán érte a kis Angelát. Egyrészt a hamburgi anyai nagyanyjával, meg testvérével és szüleivel egy kölcsönzött Volkswagen Bogárral bejárták Bajorországot. Másrészt hosszú korszakra ez volt az utolsó nyugati utazásuk. Hiszen akkor augusztusban (éppen 65 éve) megépült a berlini fal, s mint német családok millióit, a Kasner famíliát is szétszakította a beton-szögesdrót „Mauer”. A néhány héttel korábban még az NSZK-ban vidáman autót vezető édesapa Mecklenburgba visszatérve élete legszörnyűbb hangulatú miséjét tartotta a falépítés másnapján.
Minden ember sírt a templomban… Kilenc éves korából származik Angela Merkel második precíz „politikai” emléke: édesanyjától hallotta hogy meggyilkolták az amerikai elnököt, a magát a Spree-nél 1963 derekán berlininek valló – „Ich bin ein Berliner” – John F. Kennedy-t. A vallásos neveléssel párhuzamosan az úttörő mozgalomba is bekapcsolódó, kiválóan tanuló leányzó a matematikát, az oroszt és az angolt szerette a legjobban. Idegennyelvtudásának a nagypolitika porondján jó hasznát vette. Újabb sorsdöntő dátum 1968, a prágai tavasz. Hát hol vakációzzon akkoriban Angela a családjával, ha nem Csehszlovákiában?! De erről és a folytatásról majd egy másik történelem órán mesélek!