Az orosz-ukrán háborút a mai napig félelemmel és megdöbbenéssel figyeli a világ nagy része. Még azok az országok is a békét sürgetik, akik próbáltak semlegesek maradni. Ezzel szemben az orosz nép látszólagos közönnyel nézi, hogy alakul át az életük, hogy zárul be egyre jobban a világuk és hogy viszik el fiaikat egy hivatalosan csak „különleges katonai műveletnek” nevezett háborúba, ahonnan sok esetben már csak egy halotti értesítés érkezik a szeretett fiú, férj vagy apa helyett.
Andrei Goryanov, a BBC munkatársa, aki a háború előtt moszkvai tudósító volt, próbálja megérteni, mi az oka az oroszok furcsa elzárkózásának.
A háború kitörése előtti napokban még nem akarta elhinni a híreket. De mint írja „Oroszország gyakran könyörtelenül erőszakos múltjára emlékeztető emlékekkel körülvéve úgy éreztem, hogy a háború elkerülhetetlen. Napi sétáim alkalmával búcsút intettem egy olyan világnak, sőt talán egy országnak is, amely soha többé nem lehet a régi.”
Azóta oroszok százezrei hagyták el Oroszországot, köztük ő és a BBC orosz kollégái is, de akik Oroszországban maradtak azok látszólag ugyanazt az életet élik mint előtte. A nagyobb városokban az üzletek, kávézók, bankok továbbra is nyitva tartanak, legfeljebb annyi változott, hogy a helyi termékek felváltották a nyugati cégek termékeit és az árak emelkedtek. A könyvesboltokban továbbra is különféle kiadványok vannak, de a nem megfelelőnek ítélt könyveket műanyag borítóban árulják. A népszerű autómegosztó szolgáltatás továbbra is működik, de az autók ma már nagyrészt kínai gyártásúak.
Ezek mind apró változások. Oroszországot a szankciók nem juttatták a gazdasági összeomlás szélére, de egy lassú, apránként sokmindent felemésztő válságot élnek át, ahol nem biztos, hogy a látható problémák a súlyosabbak.
A határmenti településeken, ahová áthallatszik a háború moraja, a lakosok megpróbálnak nem tudomást venni arról, hogy Oroszország egy olyan várost bombáz, ahol sokaknak vannak barátai és rokonai. A helyi kormányzó által szervezett utcai fesztiválokon ma is vidám hangulat van.
Az orvosok azonban tömegesen hagyják el állásaikat, mert nem tudnak megbirkózni a háborús sebesültek számával, akiket a határmenti kórházakba szállítanak kezelésre.
A háború mindenre rávetíti az árnyékát
„A lakosok elhagyatottnak és dühösnek érzik magukat Shebekino kis határvárosában, ahol a határokon átnyúló ágyúzás mindennapi valósággá vált. Egy Szentpétervárra látogató helyi család megdöbbenve tapasztalta, hogy ott semmi sem változott, miközben az ő életük fenekestül felfordult.
Pszkovban, az észt és a lett határ közelében borongós a légkör, és mindenki úgy tesz, mintha a háborúnak semmi köze nem lenne hozzájuk.
Pszkov ad otthont a 76. gárda légitámadási hadosztályának, amely ma már hírhedt a háborús bűnökről.
Elindult egy buszjárat, amely összeköti a várost a helyi temetővel, ahol egyre több Ukrajnában elesett katonát temettek el. Egy híd alatt valaki nagy piros betűkkel beírta a PEACE szót.
A finn határ közelében, Petrozavodszk felé tartó vonaton egy csapat tinédzser „Nevezd meg a várost” játékot játszanak.
Valaki megemlíti Donyecket: Oroszországban van vagy Ukrajnában? Egyikük sem tudja biztosan. Kormányuk illegálisan elfoglalta és annektálta.”
Vidéken érezhetőbb a hatás
Petrozavodszk a jelek szerint visszatért komor múltjába. Üres polcok, nincsenek külföldi márkák, megfizethetetlenül magasak az árak.
A vidékiek szerint Putyin tényekről beszél, a háborúhoz pedig semmi közük. Nehéz eldönteni, hogy valóban támogatják-e az Ukrajnában végrehajtott brutalitásokat, vagy csak elhatárolódnak tőle. Szociológusok és közvélemény-kutatók megpróbálták felmérni a támogatottság mértékét, de Oroszországban nincs szólás- és információszabadság, így lehetetlen megállapítani, hogy az emberek őszinték-e. A közvélemény-kutatások szerint az oroszok többsége, ha nem is támogatja a háborút, biztosan nem ellenzi azt. Ezek az eredmények a külföldön élő oroszok között dühös vitákat váltott ki. Szerintük (és a szerző szerint is) csak egy kis százalékuk támogatja, és egy másik kis százaléka ellenzi azt. Az oroszok többsége megpróbálja értelmezni azt a helyzetet, amelyet nem ők választottak, nem értik, és tehetetlennek érzik magukat a változtatásra.
Megállíthatták volna? Valószínűleg igen, ha többen kiálltak volna a szabadságukért, és megtámadták volna az állami televíziós propagandát a Nyugat és Ukrajna koholt fenyegetéseiről. Sok orosz úgy döntött, hogy távol tartja magát a politikától, és hagyja, hogy a Kreml döntsön helyettük.
„De lehajtott fejjel nagyon nyugtalanító erkölcsi kompromisszumot kell kötni.”
Ahhoz, hogy a háborút kívül tartsák otthonaik ajtaján, az oroszoknak úgy kell tenniük, mintha ez nem egy területszerzési háború lenne, és be kell csukniuk a szemüket, hogy ne lássák azokat az ukránokat, akik tízezrével halnak meg és sebesülnek meg, és hogy ne lássák, hogyan űz el a Kreml milliókat az otthonukból „különleges katonai művelet” címén.
„Az oroszoknak el kell fogadniuk, hogy normális, hogy a katonák bemennek az iskolákba és azt mondják a gyerekeiknek, hogy a háború jó dolog.
Normális, hogy a papok támogatják a háborút és abbahagyják a békéért való imádkozást.
Hogy nem számít, hogy nem utazhatnak és nem lehetnek részei egy tágabb világnak.
A Kremlnek igaza volt, amikor blokkolta az általuk olvasott független médiaoldalak többségét.
Hogy a kalapács ma már az orosz hatalom pozitív szimbóluma a kamerával rögzített és a képviselők által Twitteren közzétett kivégzésekben.
És hogy normális évekre börtönbe vonulni azért, mert kimondja, mit gondol a háborúról, akár tanácsos, akár újságíró.”
Putyin víziója
Hogy az oroszok miért nem tiltakoznak, azt talán jobban megmagyarázza az orosz történelem, mint a közvélemény-kutatások.
Vlagyimir Putyin elnök hatalomra kerülése óta nem titkolta, hogy újjá akarja építeni Oroszországot, és vissza akarja állítani pozícióját, hogy a világ tisztelje és számoljon vele.
Beszédeiben és esszéiben világossá tette meggyőződését, hogy Oroszország egyedülálló helyet foglal el a világon a Kelet és a Nyugat részeként. Oroszországnak megvannak a maga hagyományai, vallása és saját módszerei a dolgokra. Az oroszok tiszteletet követelnek.
Az oroszok ezeket az ideákat természetesen messze menőleg támogatják. Ennek a Putyin-víziónak azonban ára van: az oroszok szabadságukkal fizettek érte, az ukránok az életükkel és az otthonaikkal.
Mert bár minden népnek egészséges elvárása, hogy tiszteletben tartsák hagyományait, vallását, nem mindegy mindezt milyen eszközökkel próbálja meg elérni. Egy nagyhatalom esetén ez különösen nagy felelősség. Előbb-utóbb erre az oroszoknak is választ kell adniuk, és szembe kell nézniük azzal, amit országuk tett.
