Mészáros Lőrinc birodalma több sebből vérzik, de hát ez várható volt, hiszen ahogy más oligarchák, ő sem tudott mértéket tartani, kapzsisága miatt szinte minden iparágba betolakodott.És hát most mit mondhatna? „Remélhetőleg nem az a tervük, hogy a magyar nagytőkét felszámolják és a multinacionális nagytőke jöjjön be a helyébe, mert ez egy rossz terv szerintem, és mindent meg fogunk azért tenni, hogy ez ne tudjon megtörténni.”
Nos, a leggazgazdagabb magyar abban bízik, hogy ahogy ő mondja „a vállalatcsoport meghatározó a magyar nemzetgazdaságban, számos területen vannak jelen, ezer szállal kötődünk a magyar államhoz” És persze ebben van valami. A Tisza kormánynak óvatosan kell lépnie, hogy ne dőljön be több iparág, ahol szinte egyeduralkodóan a Mészáros cégek. Mészáros állítja, hogy 60 ezer embernek ad munkát, sőt 200 ezres számmal dobálózik, vagyis az alvállalkozókat is beleszámolta.Nyilván nem lehet egyszerre mindenhonnan kiszorítani, de kellő körültekintéssel szép lassan fel lehet számolni a Mészáros cégeket és más vállalkozókra bízni a munkákat.Persze, az általa tulajdonolt Hunguest szállodaláncot például nem lehet csak úgy elvenni, azt szabályosan vette meg Leisztinger Tamástól, viszont meg lehet vizsgálni, hogy miért kapott irdatlan támogatást a felújításukra.
Mészáros és maga a Fidesz a régi lapjaival játszik, a multikkal riogat, miközben azok jóval olcsóbban vállalnák ugyanazt a munkát. Természetesen közbeszerzési tárgyalásokon nyerhetnél el a magbízást, amit a Mészáros és a többi oligarcha versenyen kívül szerzett meg és természetesen jelentősen felárazták.Nem jó, ha a külföldi cégek kiviszik a profitot, de még mindig jobban járunk, ha harmadannyiért dolgoznak, mint például a Mészáros cég az M6-os esetében.A magyar nagytőke lózung, hogy is van képe Mészárosnak erre hivatkozni, amikor romba döntötték a hazai versenyt, kiszorították a konkurens cégeket és hatalmas profitot tettek zsebre. Az adófizetőkön gazdagodtak meg, miközben Magyarország versenyképességét az Európai Unió utolsó helyére sorolják.Magyar Péterék pedig akkor sem alkudhatnának meg Mészáros és társaival, ha irtóznának az elszámoltatástól, az ország kirablását, a maffiaállam fennmaradását ugyanis nem tűrné el a magyarok többsége.A fő csapás iránya ugyanis ez, s egyelőre nincs miért kételkednünk, hogy erre haladunk.

