2024. október 14. (hétfő) 17:38

Orbán Balázs buktája

Dalia László

Kezdenek befuccsolni Orbán Viktor emberei, s ezen nincs semmi látnivaló, ahogy szokták volt mostanában mondani. A kínos helyzetek sokaságát teremtette elő az utóbbi években, amelyeket nehéz kimagyarázni és miután többnyire érthetetlen és logikátlan húzásai vannak, ezért is menekülnek a tévé stábok és netes portálok elöl miniszterek, államtitkárok és más potentátok. Nem tudják, hogy mit mondjanak, önálló véleményt már rég nem mernek megfogalmazni, hiszen itt nincs bocsánat.

Orbán Balázsnak viszont politikai igazgató létére sikerült egy ordenáré baromságot mondania a Mandinernek. Lehet persze találgatni, hogyan eshetett meg az a szégyen egy fontos emberrel, akiről már azt pletykálták, hogy akár külügyminiszternek is megteheti a vezénylő tábornok azt azóta csak találgatják a legjobb elemzők is. Nagy Péter Tibor szerint valószínűleg a baráti közeg zavarta meg, hogy az övéi között volt, s ott így beszélnek, egy másik térben lebegnek. Talán. Én inkább arra tippelnék, hogy miután a miniszterelnök Putyinhoz kötötte Magyarország kompját, az övéinek csak annyi teret hagyott, hogy próbálkozzanak a lehetetlennel, legyen a kétszer kettő öt. S így már annyi fals magyarázat után éppen az egyik legjobb koponyájuk jutott el odáig, hogy a haza nem haza, 56 hősei sem voltak hősök, vagyis egy birodalommal nem lehet szembeszállni, az ukránok is tegyék fel a kezüket és törődjenek bele, hogy orosz gyarmattá válnak.

Orbán Balázs biztos okos ember, csak most akart valami újat mondani, nem érte be a mantrával, holott tudhatná, abból nem lehet kilépni, hiszen hazugság az első betűtől az utolsóig a béke terv. Mert hát hogyan lehetne béke, ha az oroszok nem vonulnak vissza. Orbán Viktor békéje szerint az ukránoknak kéne megadniuk magukat, csak az a rothadó, dekadens nyugat még mindig szállítja a fegyvereket. Tehát Orbán Balázsnak nagy igazsága van, az ukránok tegyék le a fegyvert. Igaz, ezt sem illik kimondani, de hogy ’56-ig hogyan jutott el, az talány…