Pécs, my Hometown

Pécs a szülővárosom, pedig nem ott születtem, hanem egy poros faluban a Tisza-tó partján. Akkor persze még nem volt Tisza-tó. Poroszló azóta felkapaszkodott, kivirult, már nem kell magyaráznom, merre található. A legenda szerint apám Pécsett volt katona, s nagyon megtetszett neki a város.Sosem kérdeztem, de sejtem, hogy csak messzire akartak kerülni a szülői háztól, így szerencsémre én a Mecsekalján nőttem fel. És majd mindent e római múltú (Sopiane) várostól kaptam.Az már a sors keze, hogy éppen 18 éves koromban költöztünk fel Budapestre, s akkorra valóban beértem.
Hiába volt puha diktatúra, mi gyerekfejjel szabadnak éreztük magunkat, láttuk a Szelid motorosokat, az Eper és vért, a Zabriskie Pointot, Hemingwayt, Kerouacot és Danilo Kist olvastam, Beatlest, Illést, ELP-t, Jethro Tull-t, Deep Purple-t hallgattunk és átjártunk Jugoszláviába. Egyébként a pécsi újságárusoknál megvehettem a vajdasági lapokat, a Képes Ifjúságot, az Új Symposiumot és a Futótűzt, Szkopál Bélát hallgattam az újvidéki rádióban.Az első farmerem Super Rifle volt, a második egy Roy Rogers Eszékről és ott vettem a lemezeimet is. Motorral vagy vonattal jártunk le az Adriára és nemcsak oda, Szarajevóba, Mostarba, Ohridba és Titográdba is eljutottunk.nagyon szerettük Jugoszláviát, de aztán hamar kiderült, hogy csak Tito tartotta össze a balkáni szövetséget.
Gimnazistaként Villányba jártunk szüretelni, vagy inkább táborozni, a vörös borral egy életre barátságot kötöttem.Garami mesterhez jártam focizni, Kós Lajoshoz a Bóbita báb együttesbe és az első Beatles dalokat a Funny Foolstól hallottam a sétatéri úttörő házban.Nekünk Balatonfenyves volt a Riviéra, persze szigorúan stoppal, Kaposváron át.Még láttam a Pécsi Dózsát, Rapp Imrével a kapuban a Fradi ellen játszani tízezer ember előtt a PVSK pályán. Amikor a kanadai rokonunk meglátogatott, felvittük a Kórház téri minaretbe, meg persze vettünk Zsolnayt ajándékba.Az Egri csillagok is egy kicsit többet jelentett, mert hát Vicuskáék is arra kalandoztak Gergővel. A Villány-Harkány-Siklós háromszöget úgy ismertem, mint a tenyeremet és persze Abaligetet is százszor letekertük biciklivel.
A Széchenyi volt a gimnáziumom.Az ódon falak között egy kis ékszerdoboz. Két osztályba is jártam, két évet a matek tagozatra és két évet egy normál osztályba. Az utóbbi volt az igazi, remek osztálytársakkal, nagyszerű közösségben. Ott dőlt el, döntöttem el, hogy újságíró leszek, elindítottam az első iskola újságot, s bejárhattam a Dunántúli Naplóba.És talán szerencsém is volt, hiszen sosem kellett letérnem a pályáról.