Júniusban kísérik utolsó útjára a Magyarországon talán kevésbé ismert, 76 esztendős osztrák színművészt, a bécsi Burgtheater frontemberét. Itt Berlinben, ahol a zseniális Peter Simonischek játékát magam is élvezhettem párszor, mentem mozizni. Az Ő főszereplésével bemutatott Maren Ade produkció világpremiere előtt megjósoltam, hogy 2017-ben nem nyer Oscart az akkor új tragikomédia! Noha hat éve a Cannes-i Filmfesztivál ünnepelt alkotása volt a Toni Erdmann, 162 perc kicsit sok volt a jóból!
Ám ’17 ősze óta jó kétórányi tiszta látleletet kap a magyar mozibarát is arról, ahogy a német nyelvterület menedzserei szemlélik és szívatják a „Kelet-Európának” becézett zsákmány-államokat. (A ráhúzott, 42 percnyi „harmadik félidő” a film egyetlen hibája.) Egy vidám zenetanár szemüvegén keresztül gyönyörködhetünk – a Magyarországon nekünk amúgy is oly’ ismerős – kapitalista, lenéző trükkökkel. Picit sok(k) a kokain, a spermás keksz és szex, de a rendezőnő jó irányba halad.
Maren Ade Bukarestbe küldve hőseit, az apát alakító, tréfás-melankólikus (műfogsoros, parókás) 2023 májusában elhunyt Peter Simonischeket és az ott aktív filmbeli lányát, Inest (Sandra Hüller – ruhában, pucéran egyaránt fantasztikus!) rávilágít arra, amit évtizedekkel a gengszter váltás után is nehezen értünk meg Berlintől Pestig. Azt, hogy ezek a nyugati léhűtők könyörtelenül, alázva keleti áldozataikat sorsokon, karriereken gázolnak át. De közben maguk sem boldogok. Arcuk, lelkük gyűrött, mint nem kevés hazudozó, helikopterező, német/osztrák rendszámú luxuslimuzinban magányos-vagányos politikusnak. A kívülről érkezett, cégfelszámoló barbárok stílusát ábrázolja a Toni Edrmann rendezőnője. S ez a szabásminta belföldön – nyomorult, nyomorított honfitásak, ellenzékiek, kisebbségek agyagba döngölésével – szintén tragédiák forrása az EU-hoz viszonylag frissen csatlakozott államokban. Vagy akár Görögországban!
Maren Ade hat éve Magyarországon is vetített mozija csatába szállt az Oscar-díjért. Szerintem a film minden erénye ellenére, csak európai aggyal, tapasztalattal dekódolható. Ott ahol Donald T. és Hillary C. acsargott egymásra a választási kampányban, aligha van antennájuk a polgároknak az ilyen alkotásokra. Hacsak az amerikai zsűri rá nem érez a német, angol, román szavakkal elmesélt, égetően aktuális, turbokapitalista sztori humorára, humanista S.O.S jelzésére. Nos, nem!