A minap a K11-ben, ahol a költészet napján lépett fel, Szirtes Edina Mókus megénekeltette a közönségét, s olyan szépen szólt a „Ha eljönnek az angyalok” miután a közönség énekelte a refrént. Sosem értettem, miért nem népszerűbb Mókus, amikor sokkal gyengébb zenészek, énekesek naponta hallhatók a rádióban is. Sosem jönnek el az angyalok? Aztán stílust váltottam, meg néhány rendszert, s Lepa Brena és Miroslav Ilic énekelte a „Jeden dan zivota”-t, vagyis az „Egy nap az élet”-et. A balkáni muzsika is elvarázsol, s megannyi asszociációt hoz, amikor Lepa Brena a „Jugoslovenska”-t énekli. Ezt is előadják Iliccsel is egy ’84-es felvételen, amikor mögöttük egy több nemzetiségű táncegyüttes ropja, lobog a jugoszláv zászló és egyszer feltűnik Tito marsall képe, aki egyébként a dalban is szerepel.
Amikor gimnazista voltam, a családdal és egy régi Skoda Octaviával egészen Bulgáriáig autóztunk. Hazafelé megjártuk a hadak útját, mert a motor megadta magát és nehezen találtunk szerelőt, pénzt meg a szófiai magyar követségen kellett kérnünk, hogy kifizessük a borsos számlát. Mindegy, hazafelé megálltunk Újvidéken, vagyis Novi Sad-on egy ismerősnél. Az asszony banktisztviselő volt, egyedül élt és persze magyar volt. A nappali falán láttam egy Tito képet és persze rákérdeztem, miután nálunk ez nem volt divat a hetvenes években. Házigazdánk nem csodálkozott, de nem is nyitott vitát. Közölte, hogy addig van Jugoszlávia, míg Tito él. Hogy-hogy nem, igaza lett. Úgy tűnik, az átlagpolgár is érezte, hogy a szerbek, horvátok, szlovénok, bosnyákok, koszovóiak nem nagyon férnek meg egy táborban.
A délszláv háború is túl régen volt már, tán el is felejtettük. Szabolcs barátom Újvidéken nőtt fel, beszéli is a szerb-horvát nyelvet és csak huszonévesen költözött át Magyarországra. Feleségével egyszer nálunk vendégeskedett, ez persze többször is megtörtént, de akkor éppen a Söndörgő nevű balkáni zenét játszó zenekar lemezét tettem fel. Azóta kedvelem őket, mióta A cigánytábor az égbe megy című darabot láttam a Városmajori Színpadon, s ők játszották a dalokat. Amikor aznap este leültek nálunk a nappaliban, éppen a Söndörgő egyik lemezét tettem fel, s egy perc múlva Szabolcs megkért, hogy vegyem le. Meglepődtem, s csak annyit árult el, hogy náluk a kocsmában erre a zenére verték a magyarokat. Jugoszlávia, Tito, a balkáni népzene mást jelentett nekünk, egy számmal nagyobb szabadságot, de Pécsről mi csak látogatóba jártunk át Eszékre lemezt, farmert, konyakot, rizses csokit vásárolni és az Adriára, úszni és hajózni.
