2024. október 09. (szerda) 11:29

Spielberg Arany Medvéje

Spielberg

Közép-Európa legrangosabb A-kategóriás filmmustráján négy évtizede adnak át Életmű-díjat. Addig is, amíg 2023. február 16-án elrajtol a következő Berlinale, lássuk mely’ művészek részesültek eddig a „Goldener Ehrenbär” elismerésben a Spreenél!

A több, mint száz filmet és sorozatot jegyző Steven Spielberg decemberben már 76 gyertyát fújhatott el születésnapi tortáján. Pótajándékképpen hamarosan „Honorary Golden Bear”-rel gazdagodik az amerikai alkotó gyűjteménye. A rendező, mint producer és forgatókönyvíró is igen szorgalmas volt az elmúlt fél évszázadban. Ezt jutalmazzák februárban a 73. Internationale Filmfestspiele-n, mely ismét a német főváros kulturális ünnepe lesz. A metropolisz nyugati felében az 50-es évek elején rajtolt nemzetközi mustrán Életmű-díjat 1982 óta ítélnek oda egy-egy művésznek.

A Renée Sintenis szobrásznő alkotta mackó, a „Goldener Ehrenbär” első példányát – a negyedszázada Beverly Hillsben elhunyt – amerikai mozicsillagnak, James Stewartnak ítélte a zsűri. A második aranyozott medve figurát színészi munkásságáért 1988-ban a brit Alec Guiness vehette át. A következő kitüntetett, az ukrán-román gyökerű, viszonylag fiatal Dustin Hoffman volt 1989-ben. A hollywoodi sztár a közelmúltban ünnepelte 85. születésnapját, s imádja a Spree-metropoliszt. A berlini falomlás utáni első fesztiválon (a többszörös Oscar-díjas) Oliver Stone gazdagodott egy csillogó állatkával. A sikeres amerikai filmes gyermekkora nyarait Franciaországban töltötte a nagyanyjánál. Így már fiatalon megismerkedhetett az európai mozik választékával, no meg a francia nyelvvel!

A Berlinale Életmű-díjának következő átadására 1993-ig kellett várni.

Akkor két zseniális művészt, Billy Wildert és Gregory Pecket ünnepelte a zsűri és az újraegyesült metropolisz publikuma. Annyi férfi után, első nőként Sophia Loren kapott „Goldener Ehrenbär”-t, majd az itáliai dívát követően, ’95-ben Alain Delon. A Jack Lemmon – Elia Kazan furcsa páros dupla, aranyozott brummogásnak örvendhetett 1996-ban.

A 20. század végéről ugorjunk most a közelmúltba!

2022 februárjában, vagyis legutóbb Isabelle Huppert francia színésznőnek ítélte a zsűri a rangos elismerést, amit a koronavírus-járvány miatt tavaly előtt ki sem osztottak. A 2020-as Berlinale „Goldener Ehrenbär”-je már réges-rég Helen Mirren angol „királynő” kincstárát gazdagítja – akad ott Golden-Globe és Oscar szobrocska is… Honfitársnője, Charlotte Rampling egy esztendővel korábban részesült e német filmdíjban. Willem Dafoe volt 2018-ban a Spree-city Életmű-díjasa. Az amerikai sztár kicsit haza is érkezett az öreg kontinensre, mert többek közt ír, skót, francia, sőt germán ősökkel büszlélkedhet. E hetekben már kiderült, hogy Steven Spielberg kapja a 73. Berlinale „Goldener Ehrenbär”-jét! Gratulálunk!