A Kádár-érában majd mindenkiben felmerült, hogy egyszer csak kint marad nyugaton. Néhány közeli barátom, ismerősöm nem is maradt itthon. Nem készítettem statisztikát, hogy hányan boldogultak és hányan nem, de talán fifty-fiftyben megállapodhatunk.Nekem igazán sosem volt dilemmám, már gimnazistaként újságíróskodtam és némi szerencsével, meg ügyeskedéssel hamar felvettek a Hirlapkiadó Vállalathoz, s elkezdhettem legalul, egy üzemi lapnál. Azt pedig diploma nélkül is tudtam, hogy külföldi reménytelen ebben a szakmában elhelyezkedni, hiszen egész életemben olvasta, hogy jól tudjak magyarul, egy másik nyelvel ehhez évtizedekre volna szükség. Volt egy ismerősöm, Svédországba ment a családjával az apja nyomában, akkor ezt disszidálásnak nevezték, s hiába dolgozott itthon az MTI-nél, a kisvárosi lapnál sem fogadták be, kénytelen volt kereskedőnek állni. Nem tudom, megtalálta-e a boldogságát, mert ezt sosem mertem megkérdezni.
Az emigráció amúgy is nehéz kenyér. A hetvenes években, tehát még jóval a rendszerváltás előtt évekig Svédországban nyaraltam egy haveromnál és kicsit beleláttam az ottani magyar kolónia életébe.Nem volt éppen kellemes élmény. bennünket örömmel fogadtak a barátnőmmel, elvittek horgászni, meghívtak házibulikba, s hamar rájöttem, hogy miután a svédek nem nagyon fogadjuk be az idegeneket, egymásra szorult a magyarok. Összejártak, de már unták egymást, sőt egy-két család is összegabalyodott, az egyik férj elcsábította a másik feleségét, s ezek mérgezték rendesen a levegőt. Az itthonihoz képest sokkal jobb anyagi lét sem volt mindenre vigasz. Ráadásul voltak irigyek is, akik inkább a segélyre játszottak és nem a munkában lelték örömüket. Sz én ismerősöm álma egy BMW volt és miután a feleségével keményen hajtottak, munka után még feketén eljártak takarítani, egy év után tudott venni egyet, persze használtat. Másnap feljelentette a magyar szomszédja, s ki is vonult az adóhivatal, hogy elszámoltassa.
Az egyik unokatestvérem hidrológusi diplomával a zsebében, meg sem állt Londonig. Előtte itthon elvett egy lányt, aki, mint utólag kiderült, ugyancsak máshol szerette volna élni. Mentek volna ők Ausztráliába és Kanadába , de ott nem fogadták. Londonban viszont kaptak egy szerény lakást egy külső kerületben és a felesége munkát a London Bus-nál. Szorgalmas volt és jegyárusból hamarosan csoportvezető, majd osztályvezető lett. Az unokatehóm viszont nem adta alább. Írta az önéletrajzokat és főzte a házi sört, már nem voltak együtt, amikor megkapta az első hidrológusi munkát, de az is csak egy évig tartott. Aztán rámosolygott a szerencse, 3 évre kiküldték egy nigériai munkára, meg szolgálója is lett. Jól keresett, de unta a melót, kiderítette, hogy a Fülöp szigeteken olcsó az élet, napos 4 fontból is meg lehet élni. Azóta ott vegetál.
A mai fiatalok más világban élnek. Hiába tanulnak, esélyük sincs lakást venni. Ha nincs módos rokonságuk, nem telik 50-60 milliós belvárosi otthonra. Falun jóval olcsóbban vehetnének házat is, de az meg reménytelen terep. Köszönő viszonyban sincs mondjuk egy osztrák vagy német faluval, ahol gépesített a gazdaság, s a kis földet is megművelik. Egy holland vagy német család előbb teremt élhető környezet, mert van annyi pénze, hogy rögtön házat vegyen az Ormánságban vagy a Balatonon és otthon megtanulta berendezni az életét.
Elindulnak hát a mi magyarjaink Ausztriába, Németországba, Angliába szerencsét próbálni.Bizonyos szakmákban tutira mennek, főleg ha előtte megtanultak németül, angolul. És amikor már beilleszkedtek, nem fognak többé hazajönni, feladni a kényelmes életüket.A gyerekeik pedig már ott születnek, tökéletesen beszélik az ottani nyelvet és őket már nem tekinthetik idegennek. Ők már nyaranta sem járnak haza, nem vesznek vitorlást a Balatonon, pedig megtehetnék, s csak mosolyognak, ha valaki a magyar tengert emlegeti.
Ja, hogy elfogy a magyar? Mindenféle családi támogatással születhetnek gyerekek, de azokat eltartani már az állam sem segít. És akik erre hagyatkoznak, azok látszólag a könnyebb utat választják, mert nincs bátorságuk vagy tehetségük új lapot nyitni. Aztán vitatkozhatunk, hogy most 600 ezer vagy már egymillió fiatal keresett az utóbbi években új hazát, akik nagyon fognak hiányozni.
