Kíméletlenül őszinte tanulmány mutatja meg, hogyan bánt a magyar sport a rá öntött állami százmilliárdokkal
Az, hogy a versenysport kiemelt jelentőségű a magyar politikában és a sikerek is a néplélek számára, nem új keletű jelenség. Az olimpiai éremtáblázaton már 1936-ban a harmadik helyen végzett Magyarország, aztán a második világháború után 1952-ben újra, és ezt mindkét politikai rendszer a saját sikerpropagandája részeként használta. A 90-es évek elején a rendszerváltozás teljesen felforgatta a sportéletet, de még olyan alapjai voltak, amelyekre lehetett építeni. A 2000 utáni években már rothadó létesítményekről, a meleg víz hiányáról írt a sajtó, az egykori stabil háttér rogyadozott az élsport alatt. 2010 után aztán minden megváltozott, pénz lett dögivel – csak a reális és őszinte értékelés maradt el.
Rátaláltunk egy friss, és csak szűk körben ismert szakanyagra, amelynek csak az eleje, az adatelemzés módszertana van fenn a megrendelő, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) megújult honlapján. A teljes, közel 300 oldalas anyag kíméletlenül mutatja be, hogyan hasznosult az elmúlt időszakban a sportba pumpált sok százmilliárdnyi pénz, lerántja a leplet egypár sportágról, és rámutat jó néhány hiányosságra. Úgy tudjuk, ez a hosszabb háttéranyag eljutott Orbán Viktorhoz is tavaly. A területet továbbra is kiemelten támogatja a kormányzat.
Hogyan lett stratégiai ágazat a sport?
2010 januárjában még a legerősebb ellenzéki párt elnökeként hívta meg a kormányzásra készülődő Orbán Viktort a Magyar Olimpiai Bizottság akkori vezetője, Schmitt Pál, hogy találkozzon a magyar sport elöljáróival. Orbán a kötetlen találkozón végighallgatta a gondjaikat, panaszaikat, és bár jegyzőkönyv nem készült róla, a visszaemlékezésből sok minden kiderült. A sportot már az 1998 és 2002 közti kormányzása alatt is szívügyének tekintő politikus előre jelezte a sportvezetőknek, hogy merjenek bátran álmodni, a területet stratégiai ágazatként fogja kezelni, amikor újra hatalomra jut. A szövetségek vezetői addig gyakran panaszkodtak arról, hogy szűkös körülmények között kell felvenniük a versenyt a világgal, a riválisok eközben jelentős támogatásokat kapnak. Orbán azt ígérte, most minden merész projektet, ami forráshiány miatt az asztalfiókban lapult, elő lehet szedni.
A választási győzelme után be is tartotta az ígéretét: 2011-ben előbb a fociakadémiák kaptak bőséges adófizetői támogatást, majd nemsokára a társaságiadó-kedvezményt kiterjesztették még négy sportágra, a vízilabdára, a kézilabdára, a kosárlabdára, a jégkorongra, később csatlakozott a röplabda is. A 2012-es londoni olimpia idején már tudott volt, hogy néhány sportágat kiemelten támogatnak a jövőben, a sportágak pedig versenyeztek, ki kerülhet be ebbe az elitbe. Először tíznél húzták meg a határt, végül 16 sportág részesülhetett a több tízmilliárdos támogatásból. A többiekről sem feledkeztek meg, de ott azért mások voltak a léptékek.
Rögzítsük is gyorsan, hogyan állt fel a sportági struktúra:
Látványcsapatsportágak: labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, vízilabda, jégkorong, röplabda.
Kiemelt sportágak: asztalitenisz, atlétika, birkózás, dzsúdó, evezés, kajak-kenu, korcsolya, kerékpár, lövészet, ökölvívás, öttusa, tenisz, torna, úszás, vívás (és a karate 2018-tól).
A felzárkóztatási programban részt vevő sportágak: baseball, curling, golf, gördeszka, gyeplabda, hódeszka, íjászat, lovaglás, műugrás, rögbi, sí, súlyemelés, szörf, tekvandó, tollaslabda, triatlon, vitorlázás.
Az élsportban általános jólét következett 2013-tól, de a 2016-os olimpián csak négy sportág szerzett érmet, ami egyértelmű figyelmeztetés volt, hogy valami nem jól működik. A 2021-re halasztott olimpián az összkép jobb lett, nyolc sportág képviselői jöhettek haza éremmel Tokióból, de az atlétika, a torna, és az ökölvívás a tradícióihoz képest méltatlanul szerepelt, az atlétikában a legjobb tíz közé nem került magyar versenyző. Az evezésben a rengeteg pénz hatására sem mozdult meg semmi, a súlyemelés elsorvadt. Megjelentek viszont olyan sportágak, mint a vitorlázás, ami nem szerepelt kiemelt státuszban, mégis jól teljesített. Hogy a magyar sportban bajok vannak, mindenki tudta, a Magyar Olimpiai Bizottság akkori vezetése, Kulcsár Krisztián elnökkel úgy tervezett egy hosszú távú, 2032-is szóló stratégiát alkotni, hogy részletes körképet készített, külsősök bevonásával.
A közel 300 oldalas háttértanulmány pillanatnyilag nyilvánosan nem elérhető, csak hivatkoznak rá olykor, mint például a 2022–2032-es Olimpiai Sportágak Verseny-sport stratégiája elnevezésű anyagban. A címe: A magyar sport két évtizede (2000-2020) a számok tükrében. Az évszám becsapós, mert a tokiói olimpiát elhalasztották, de annak az eredményei és tanulságai is benne vannak már. A szerzők: dr. Kaj Mónika, Pignitzky Dorottya, Fábián László.
A tanulmány szakembereknek készült, de most eljutott hozzánk is, és úgy tűnik, az átfogó, és a focit leszámítva mindenre kiterjedő munkában sikerült végre a szembenézés a jelenlegi rendszerrel, és tudományos alapokra építő, pontos meglátások vannak benne – olykor elég fájdalmasak. Az adatgyűjtés 2020 májusában kezdődött el, ezeket 2021. január–februárban hitelesítették a szövetségekkel. Aztán jött a strukturálás, az adatok tisztítása, és végül az elemzés.
De mi van benne?
Az elemzés elején rögtön leírják a szerzők, hogy az igazolt sportolók létszámának meghatározása milyen problémákba ütközött. A kormány annak idején óriásplakátokon hirdette a 2018-as választási kampányban, hogy már félmilliónál is több sportoló van az országban. A tanulmány nem akar politizálni, nem kérdőjelezi meg ezt a számot, de arra rámutat, hogy a kiváltott sportorvosi engedélyek száma merőben eltér attól, mint amit egy-egy sportági szövetség gondol a versenyzői számáról. 2020-ban a szövetségek 112 ezer utánpótláskorú sportolót tartottak nyilván, de a versenyengedélyeket kibocsátó Országos Sport Egészségügyi Intézet csak 88 ezret. A felnőttek létszámánál érzékelhető a különbség, 53 és 37 ezer a két adat, utóbbi a sportkórházé. (Itt még egyszer kiemeljük, hogy a focit nem vizsgálták, és az MLSZ 200 ezer igazolt hazai focistáról tud.)
A látványcsapatsportágak vizsgálatát két részre bontották, az első a 2000–2010-es periódus, a második a 2011–2020 közötti, a kettőt elválasztja a társaságiadó-kedvezmény milliárdjainak megjelenése. A kiemelt és a felzárkóztatási kalapba került sportágaknál a 2005–2013, valamint a 2013–2020 közötti időszakot vizsgálták külön. A logika itt is egyértelmű: a kevésbé támogatott, forráshiányos időszak kontra támogatott, jóléti időszak. Itt mindjárt közölnek is egy fontos adatot:
a látványcsapatsportok 2000-től 2010-ig 7,4 milliárd forintot kaptak, majd 2011 és 2020 között 552 milliárdot. A többi sportág 35,8 milliárdos támogatásban részesült a nagyvonalú támogatások előtt, utána 678 milliárdot kapott.
A növekedés egészen szédítő, 7500, illetve 1900 százalékos. És ebben a létesítményfejlesztések nincsenek is benne.
A támogatási összegeket a versenysportra és az utánpótlásra fordíthatták a szövetségek. A tanulmányban közreműködők megalkottak egy külön kategóriát is, vegyes elnevezéssel, idetartoznak például az egyedi szakmai támogatások. Mire kell itt gondolni? Például a 2017-es junior-boksz-vb támogatására (aminek a megrendezése majdnem csődbe vitte a szövetséget), nemzetközi versenyek jogdíjaira, vagy például a Nemzeti Kézilabda Akadémiára, aminek a költségvetése egy időben hasonló volt, mint a komplett kézilabda-szövetségé.
Erről a támogatástípusról megállapították, hogy eseti jellegű, nem követhető rendszer alapján történt. A 39,5 milliárdos támogatásnak közel a felét egyébként a csapatsportágak vitték el, a kézilabda ebből a kasszából 16 milliárd forinttal részesült. A tenisznél is magas ez a szám, mert olyan nemzetközi versenyeket rendeztek, amiket korábban nem – a szövetség későbbi konszolidációja 4 milliárd forint körüli összeget emésztett fel. A jelenlegi elnök, Lázár János lemondott egy olyan tornát, aminek a jogdíja 7 milliárdba került, és meggyőződése volt, hogy ez még kevésbé rossz megoldás, mint a megrendezése lenne.
Kétségtelenül pozitív az összképben, hogy gyarapodott a klubok, ezzel együtt az edzők száma is, és a jövedelmük is, már nincsenek megélhetési gondjaik, már nem jelenik meg a külföld elszívó hatása. Az eredményességnek az edző a legfontosabb letéteményese – igaz, egy képzetlen edző a pénz hatására sem lesz egy csapásra hozzáértő, és nem fogja bajnokok sorát nevelni.
A tanulmány az eredményességről azt állítja, hogy utánpótlás szinten a megnövelt támogatás összességében jó hatással volt, ám felnőtt szinten ez már nem mondható el, itt stagnálásról beszélhetünk a százmilliárdok ellenére is. Ennek oka lehet, hogy a korosztályos versenyeket jóval komolyabban veszik itthon, mint külföldön, ahol jellemzően úgy gondolkodnak, hogy csak a felnőtt szinten elért eredményesség számít igazán. Az átmenet az utánpótláskorból a felnőttek közé sok buktatóval jár, ekkor különösen fontos a megfelelő szakértelem, ami körülvesz egy-egy sportolót.
A legkritikusabb mondatok akkor jönnek az anyagban, amikor a felnőtt versenysport eredményességének alakulását tekintik át. A szerzők ehhez egy speciális pontozást alkalmaznak, a két korszak eredményeit ugyanolyan metódus szerint súlyozzák, így egymással jól összevethetők.
A sportágak többségénél (52 százalék) kedvezőtlenebb képet mutat az eredményesség a sokszorosára emelkedett támogatás belépése után. A 16 kiemelt sportágból kilencnél kedvezőtlenül alakult az eredményesség a rengeteg állami pénz megjelenése nyomán.
Az úszást etalonként említik, mert az utánpótlásban és a felnőtt eredményekben is nagy mértékű fejlődést mutatott. A vívás és a kajak-kenu, mint másik két fontos olimpiai sikersportág, szintén jól teljesített, a mindenkori magyar élmezőny megőrizte a helyét a világ legjobbjai között. Beindult a világban roppant népszerű triatlon és a vitorlázás, noha a két sportág 2013 óta együttvéve kapott feleakkora állami invesztíciót, mint az ökölvívás egyedül.
A korcsolya csúcsra ért a 2018-as olimpiaiváltó-arannyal, viszont alulmúlta magát a már említett ökölvívás, az evezés és az asztalitenisz: korábbi eredményességük 40 százalékát érték el, amióta busás támogatást kapnak. Az ökölvívás vegetálása különösen fájdalmas, mert 10 aranyat nyertek a múltban a magyar bokszolók (Kovács Istváné az utolsó), Erdei Zsolt 2000-es bronzérme óta viszont alig akadnak sikerek, de nem csak olimpiai szinten, már az Eb-kről sincsenek ütős eredmények.
A kézilabdát is külön kiemelik az elemzők, itt a tao bevezetése után az eredményesség a 2010 előtti szint 21 százalékára esett vissza. Ahogy a táblázatban is látható, ezt úgy sikerült összehozni, hogy a sportág 2001 és 2010 között 2,44 milliárd forinthoz jutott, 2011 és 2020 között pedig 223 milliárdhoz, vagyis majdnem százszoros a különbség. A kézis nők 2000-ben olimpiai döntőt játszottak, utána megnyerték az Eb-t, 2003-ban vb-ezüstérmesek, vagyis magasra tették a mércét.
