2023. december 03. (vasárnap) 12:04

Jégpálya is lesz Felcsúton

A kisvasút, a Pancho Aréna, a kilátó, a csónakázótó, és a sporthotel mellé mobil jégpálya érkezik Felcsútra, Orbán Viktor miniszterelnök falujába – írja az rtl.hu. Arról már nem szól a fáma, hogy mikor létesül a kis faluban űrállomás, hogy Orbán egyből Putyinhoz repüljön, ha az orosz cár magához szólítja. Egyébként meg pillanatok alatt város lehetne Felcsút, ha az emberek belátnák, hogy az maga a paradicsom.

A portál cikke szerint már korábban is volt arról szó, hogy jégpálya lesz a településen, Arra egy közbeszerzést is kiírtak, egyetlen ajánlat érkezett, az osztrák AST Eis-u. Solartechnik GmbH-é, azonban mivel egy űrlapot nem jól töltöttek ki, érvénytelenítették az eljárást.

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő akkor azt mondta: az első közbeszerzésből egyszerűen kifelejthették a jégpályát, a másodiknál pedig szerinte annak volt a legnagyobb valószínűsége, hogy Mészáros Lőrincék cége elfelejtett jelentkezni a tenderre, ezért érvényteleníthették az eljárást.

Azóta a közbeszerzést újra kiírták, ismét jelentkezett a tavaly érvénytelen ajánlatot benyújtó osztrák cég, ezúttal pedig érvényesen.A cég nettó 91,6 millió (bruttó 116,3 millió) forintért szállítja le a pályát.A dokumentumok szerint a jégpálya 17 x 30 méteres. A cég ehhez egyebek mellett 30 darab palánkot és a jégpálya fenntartásához szükséges eszközöket is leszállítja. A cég gondoskodik 105 pár korcsolyáról, a korcsolyaélező gépről és 50 korcsolyabiztos gumiszőnyegről is.

 

Még több ITTHON…