Hosszú interjút adott Simor András közgazdász, a Magyar Nemzeti Bank egykori elnöke a legnagyobb izraeli online lapot kiadó Jediót Ahronót gazdasági portáljának, a héber nyelvű Calcalist-nek az Orbán-rendszer politikai és gazdasági sajátosságairól. A csütörtökön megjelent interjú aktualitását az adja, hogy sok izraeli alkotmányjogász és politikai elemző a szélsőjobboldali koalíció élén újból kormányra került Benjámin Netanjáhu igazságügyi reformcsomagját (erről itt írtunk részletesen) egy Orbán Viktoréhoz hasonló illiberális rendszer előjátékának tartja, a NER-rel való párhuzam mára publicisztikai közhellyé vált az izraeli sajtóban.
A Magyar Nemzeti Bankot 2007 és 2013 között vezető közgazdász Orbánról – akivel 2010 után a kamatcsökkentés és az antidemokratikus döntéshozatal miatt voltak konfliktusai – kettős emléket őriz: „Amikor szemtől szemben találkoztunk, akkor kedves és udvarias volt velem. De ennek nem volt sok jelentősége, mert amint bezárult mögöttem az ajtó, a médiában azonnal támadni kezdett”. Simor visszaemlékezése szerint állandó nyomás alatt állt, hogy mondjon le posztjáról – ennek érdekében csökkentették 80 százalékkal a fizetését -, de a miniszterelnök burkolt formában „segítséget” is ígért arra az esetre, ha mandátuma kitöltése előtt távozik. Simor állítása szerint Orbán azt is megvétózta, hogy 2013 után a 66 ország közös tulajdonában álló Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) alelnöke lehessen – mondjuk 2016-tól mégiscsak elfoglalhatta az egyik alelnöki széket.
A magát „politikailag liberális, gazdasági értelemben konzervatív”-nak tartó közgazdász így foglalta össze a második Orbán-ciklus 13 évének gazdaságpolitikai teljesítményét az izraeli olvasóknak: a forint euróhoz viszonyított értéke a felére zuhant, a termelékenység alacsony, az innováció haldoklik, a gazdasági fejlődés megállt, az infláció uniós rekordértéken áll.
Nem a cégek, hanem a fiatalok emigrálnak
Simor az „eredményért” Orbán Viktort teszi felelőssé, aki az alacsonyan tartott kamatokkal, fedezet nélküli kormányzati pénzszórással alapozta meg a jelenlegi válságot.
Nem a cégek, hanem a fiatalok emigrálnak, a barátaim közül én vagyok az egyedüli, akinek a gyerekei Magyarországon élnek. Ez nagyon rossz az országnak, és ezen belül a munkaerőpiacnak.
A közgazdász arra figyelmeztetett, hogy a birodalmakhoz hasonlóan a nemzetgazdaságok sem egyik pillanatról a másikra omlanak össze, ez egy lassú folyamat – csakhogy Magyarországon nem látszik a mód, hogyan lehetne megállítani. A mögöttünk álló évtized kedvező világgazdasági környezetében nem nyomot sokat a latban a magyar gazdaság sérülékenysége.
Simor elismerte, hogy a magyar gazdaságnak vannak pozitív mutatói, például GDP-növekedés, az export vagy az alacsony munkanélküliségi ráta -, azonban a kedvező makroadatok mögött baljós jelenségek lapulnak meg: a rekordszintű korrupció, a munkavállalók jogvesztettsége, az oktatás és az egészségügy lezüllése.
Simor megemlítette, hogy a kormány 2015, a menekültválság óta rendkívüli jogrend alapján kormányoz, rendeleti úton dönt a költségvetésről is (azt nem tette hozzá, hogy mindezt szilárd parlamenti többsége teszi lehetővé); törvényi úton gyűrte maga alá a bíróságokat, strómanjai és az általa keresztülnyomott médiatörvény útján kebelezte be a sajtónyilvánosság nagy részét. A jogállamiság alapjait megsértő intézkedéseiről még annak árán sem mond le, hogy emiatt a magyar GDP 5 százalékát kitevő uniós támogatásoktól esik el az ország.
A kormányzat konokságát minden területen meg kell fizetnie a magyar polgároknak.
A rendszer Orbán haláláig is kihúzhatja
A NER legitimációjának kulcsát Simor abban látja, hogy a rendszerváltás után a magyarokat egyedül a jólétük érdekelte. És mivel Orbán a rendszerváltás és a 2008-as világválság veszteseinek közvetlen anyagi segítséget kínált, ezért keveseket érdekelt a jogállam pilléreinek lebontása. Simor szerint a magyarokra jellemző az individualizmus, a szolidaritás hiánya, ezért is működhet évek óta az Orbán-rendszer „oszd meg és uralkodj”-elven alapuló stratégiája. Amikor ugyanis egyes kisebbségek, társadalmi csoportok a hatalom célkeresztjébe kerülnek, akkor kevesen állnak melléjük.
Nem harcolhatsz eredményesen a kormányzat ellen, ha nem fogsz össze. Ezért is tartom lényegesnek, hogy kimutassuk a szolidaritásunkat azokkal, akiknek igazságtalanságot kell elszenvedniük. Csakhogy ezen a téren kudarcot vallottunk.
Éppen ezért nem látja rózsásnak az ellenzéki politizálás jövőjét. Orbán szerinte „totális kontrollt” gyakorol Magyarország felett, és Simor „meg van győződve arról”, hogy még ha az ellenzék meg is nyerné a parlamenti választást, az eredményt akkor is elcsalná a rendszer – bár a választási győzelem esélyét az egyenlőtlen feltételek miatt csekélynek látja. A közgazdász szerint a rendszert csak egy „nagy katasztrófa” tudná megingatni, netán Orbán halála – hasonlóan az évtizedeken át kormányzó spanyolországi Francisco Francóhoz vagy a portugál António de Oliveira Salazarhoz.
Az újságíró azon felvetésére, hogy mindkét említett vezető diktátor volt, aki egy „korrupt és kegyetlen” rezsimet vezetett, Simor némiképp kitérő módon – a rendszer erőszakosságának kérdését mellőzve – elmeséli egy „barátja” esetét, akinek strómanok 50 százalékos részesedés fejében „hosszútávú kormányzati megrendeléseket” kínáltak, majd amikor ezt az ajánlatot nem fogadta el, akkor a már meglévő kormányzati szerződései is kezdtek elmaradozni, majd a kieső bevételnek köszönhetően végül csődbe is ment a cége. Simor ebből az esetből is azt a következtetést vonja le, hogy a jogállam a gazdasági stabilitás elengedhetetlen feltétele, ugyanis nehéz olyan gazdasági környezetben működni, ahol nehéz előrelátni a váratlan fordulatokat, ahol „bármikor kaphatsz egyet az arcodba”.
