A Biatorbágyon élő szociológus, Bihari Zoltán nagyszabású könyvvel lepte meg a sütemények, piskóták, torták, fagylaltkelyhek szerelmeseit. A Magyar cukrászdák és kávéházak című szép és étvágygerjesztő fotókkal illusztrált vaskos kötete a múltat a jelennel kapcsolja össze. Jómagam gimanzistaként, főiskolásként főleg a pesti Hotel Astoriába jártam teázni, randevúzni, de a hajdani Eötvös Klubnak otthont adó Centrálban is jól éreztem magam. A New York Kávéházba ritkábban tértem be – főleg színházi előadások után…
Bihari úr és csapatának bő 400 oldalas munkájából azokkal a fővárosi és vidéki „édes életi intézményekkel” is megismerkedhettem, ahová még nem vetett el jó sorsom. Mint olvasom a 20. század elején alapították meg hazánkban a Magyar Cukrász Iparosok Országos Testületét.
Ám már korábban, az 1896-os Millennium Kiállítás kapcsán felpörgő honi idegenforgalom is lökést adott a vendéglátó- és szállodaipar fejlődésének. A kávézás divatja a harmadik évezredben sem tűnt el, de Budapesten, Bécsben, Párizsban könnyebb egy régi presszóra, cukrászdára, kávéházra bukkanni, mint például Berlinben, ahol élek.
A szakmai dinasztiák világába is bepillantást enged ez a reprezentatív album. Ragyogó szerzők esszéi és tárcariportjai kalauzolják el az Olvasót az édes história családias krónikájába. Olyan törések, mint a trianoni tragédia, a második világháború pokla, majd az államosítás és rendszerváltás sem ölhette ki a szakma szeretetét annak művelőiből. Róluk (is) szól ez a nosztalgiától sem mentes igényes könyv.
