Vannak könyvek, amelyek olvastatják magukat, s ilyen Petri György beszélgetős kötetet Tasi Józseffel, amely idén jelent meg, s akkor sem kell félredobnunk, ha Demeter Szilárd írt hozzá előszót, amelyben még Schmidt Máriát emlegeti, tehát félre azt ítéletekkel, ez egy jó könyv. És ez akkor is igaz, ha akik ajánlják, sőt biztosították a támogatást, hogy megjelenjen, amúgy rengeteget ártanak a magyar kultúrának.
Ez a könyv még azoknak is izgalmas, akik soha egyetlen Petri verset sem olvastak. Bevallom, én is csak kettőt, s azt is főleg azért, mert egy volt barátnőm szerelmes lett a költőbe, s kíváncsivá tett. Igaz, a rajongását nem nagyon fogadta Petri, így aztán később egy másik költővel költözött össze, de ez már egy másik történet.
Petri kilóg a kánonból, mindig is kilógott, még Istenben sem hitt és már túl korán leckét kapott politikából, hiszen anyja szabadon nevelte, s mellesleg Pálffy György katpol osztályán dolgozott szerb fordítóként, míg 1951-ben le nem építették.
Petri megjárta a hadak útját, 15 évesen egy barátjával, megírták Fidel Castrónak, hogy beállnának gerillának, de nem kaptak választ. Miután nagy nehezen leérettségizett, vagyis megfenyegette a tantestületet, ha kivágják, még egy évig boldogítja majd őket, s ez hatott. Volt hát utána újságíró gyakornok, korrektor egy minisztériumban, horplegondnok Almédiban, dolgozott az Aranyketrecben, vagyis az intapusztai elmegyógyintézetben, konyhalányi státuszban ápolóként. Mindeközben kiderítette magáról, hogy szervileg alkalmatlan a vallásosságra. És mikor üzemi lapoknak dolgozott, szerzett némi valóságéllményt is. A szegedi gyufagyárban például a szocialista brigádvezető odaadta neki a brigádnaplót, hogy írja ki belőle, ami a cikkhez kell. Ha érdekli, hogy mi van a vállalatnál, mesélhetne, de az úgysem jelenhet meg.
