Porlepte versek

Úgy esett, hogy a pókhálószerűen rebbenő emlékezet valamelyik szálán, a hajdani nevesincs kisvárosban, ott is talán egy padlásfeljáró rejtekén heverő ócska kacatok, porlepte lim-lomok, kiszuperált tárgyak egyszer csak verssé szublimálódtak, innentől fogva ők beszélnek. Egymás közt sustorogva idővel eldöntöttek: auctort, igazmondót kerítenek maguknak, legyen, aki szavukat hallatja az odakinti világban.
A porlepte versek – híven megőrizve az avítt kacatok üzenetét – így születtek meg, és így születnek azóta is. Mohai V. Lajos írói életművében egyetlen költemény íródik versben és prózában, amióta csak az eszemet tudom, fél évszázada legalább.
Jól látható azonban a meg-megrebbenő pókháló nemcsak emlékekből, hanem rezignációból is szövődik, s minden bizonnyal ez a rezignáció a konok elhatározással íródó egyetlen költemény egyik legfőbb alkotóeleme is. A Matricák a költészet falára a mindenfajta emlékezet alanti világának, a nyelvnek az akaratától függ: ezt üzenik a lim-lomok.