2024. május 18. (szombat) 22:44

41. Magyar Sajtófotó Pályázat a háború árnyékában

sajtópályázat

Miután Oroszország 2022. február 24-én megtámadta Ukrajnát, tűzérségi és nagy távolságokból indított rakétatámadásokkal támadja az ukrán lakosságot és a civil célpontokat, arra kényszerítve az embereket, hogy hagyják el otthonaikat. Válogatásunk a pályázat díjazott képeiből ezt a tragédiát ábrázolják.

A Magyar Sajtófotó Pályázatra ebben az évben 269 fotográfus 2443 pályaművel (köztük 1881 egyedi képpel és 562 sorozattal) nevezett, a beküldött fotók száma ezerrel haladta meg a tavalyit, összesen 6810 volt.

A zsűri tagjai voltak: Szlukovényi Tamás (elnök), a Toronto/London székhelyű Archive of Modern Conflict kurátora, a Reuters volt globális fotófőszerkesztője; Stephane Arnaud, 2000 óta képszerkesztője, 2016 óta fotófőszerkesztője az AFP francia hírügynökségnek; Adrian Evans (London, Nagy-Britannia), a Panos Pictures igazatója; Daniela Mrazkova, cseh fotográfiai szakíró, újságíró, kurátor, a World Press Photo, illetve a Pictures of the Year többszöri zsűritagja és Stiller Ákos fotóriporter, a The New York Times, a National Geographic, a CNN, a Spiegel és a Stern tudósítója.

A pályázat anyagából készül a 41. Magyar Sajtófotó Kiállítás, amelynek ünnepélyes megnyitása a tervek szerint, 2023. április 12-én lesz a Robert Capa Kortárs Fotográfiai központban. A MÚOSZ Nagydíját, illetve az André Kertész-nagydíjat elnyerő fotográfus nevét a kiállítás megnyitóján jelentik be a pályázat szervezői.

Néhány kategória győztes kép:

sajtófotó

Társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (egyedi) 1. díj: A herszoni fiú –2022. november 11-én az ukrán erők felszabadították Herszont az orosz megszállás alól, ami óriási siker volt, mivel Herszon volt az egyetlen megyeszékhely, amelyet a háború kezdete óta el tudtak foglalni az oroszok. A sajtót először november 14-én engedték be a felszabadított városba, ahol Zelenszkij elnök váratlanul megjelent, és a még mindig sokkos állapotban lévő lakossághoz szólt: „Ez a háború végének kezdete” – mondta. „Lépésről lépésre felszabadítjuk az összes ideiglenesen megszállt területet.” Az összegyűlt tömeg csendes volt; nyoma sem volt a felszabadult ünneplésnek. A visszavonuló orosz hadsereg kilenc hónapos elnyomása és folyamatos ágyúzása rányomta bélyegét az ünnepre. Glib (13) az első sorban hallgatta meg Zelenszkij beszédét, február 24-e óta először engedték ki a szülei a házból. A fiú koravén külseje és kemény tekintete hamar az ukrán szabadságharc arca lett.
(Fotó: Hajdú D. András / Szabadfoglalkozású / 41. Magyar Sajtófotó Pályázat)

sajtófotó

Képriport kategória 1. díj: Szilánkok – Közel egy éve indított teljes körű letámadást Vlagyimir Putyin Ukrajna ellen. Az orosz–ukrán háború bizonyos formában nyolc éve folyamatosan tart, február 24. óta viszont olyan intenzív harcok folynak keleti szomszédunknál, amilyet Európa a második világháború óta nem látott. 14 millió ember hagyta el lakóhelyét, 17 ezer felett jár a háborúban megsérült civilek száma, ebből hétezernél is több ember halt meg az orosz aknáktól és rakétáktól. A megszállt, vagy a háború sújtotta területen élők folyamatos életveszélyben élnek, ha nem a rakétatámadással vagy az orosz katonákkal, akkor a víz-, az áram- és az élelmiszerhiánnyal kell megküzdeniük. Nem beszélve azokról a pszichés traumákról, amelyek hosszú időre meghatározzák a generációk életét, mindennapjait. Ezek a fizikai és láthatatlan szilánkok aztán maradandó sérüléseket okoznak az ukrán társadalomban minden egyes tagjában. Észak-Szaltivka Harkiv, 2022. 06. 03.
(Fotó: Huszti István / Telex.hu / 41. Magyar Sajtófotó Pályázat)

Sajtófotó

Hír-, eseményfotó kategória 1. díj, Munkácsy Márton-díj a legjobb kollekcióért: Apokalipszis – Miután Oroszország 2022. február 24-én megtámadta Ukrajnát, tűzérségi és nagy távolságokból indított rakétatámadásokkal támadja az ukrán lakosságot és a civil célpontokat, arra kényszerítve az embereket, hogy hagyják el otthonaikat. Mikolajiv, ez a dél-ukrajnai város lassan egy éve már folyamatos támadásnak van kitéve, mert Odesszába Mikolajivon keresztül vezet az út, így stratégiailag nagy a jelentősége. Mikolajivban a temetőt és környékét is több rakétatalálat érte, a temetéseket nagy sietséggel végezték a támadások miatt. A temető melletti szemétlerakóba becsapódó két rakéta meggyújtotta a szemetet, füstbe borítva ezzel a fejfákat. Mikolajiv, Ukrajna, 2022 március 21.
(Fotó: Huszti István / Telex.hu / 41. Magyar Sajtófotó Pályázat)

sajtófotó

Művészet (sorozat) 1. díj, Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) különdíja az ukrán menekültekről készült legjobb képsorozatért: Zenés menedék – 2022. március 3., Valeria Lysenko Kijevből érkezett fiatal menekült lány esti budapesti koncertjére gyakorol átmeneti szállásán, Viven René lakásában. Valeria Lysenko és édesanyja, Olena Lysenko Kijevből menekült el, miután Oroszország bombázni kezdte a várost. Budapestre érve a véletlen összehozta őket Vivien Renével, aki lakótársaival több más, Ukrajnából érkezett menekült család mellett befogadta őket is. Vivien René nemcsak szállást adott nekik, hanem két budapesti koncertet is szervezett a rendkívül tehetséges, az ukrán Voice TV műsorban is eredményesen szereplő lánynak, és az énektanárként dolgozó édesanyjának. A koncert bevételét ukrán menekülteket segítő alapítványnak ajánlották fel. A képriport a budapesti életüket mutatja be. Nemcsak az átmeneti szállás, hanem a koncertek és a közös zenélés is menedéket nyújtott nekik az átélt traumákban.
(Fotó: Béres Márton / Népszava / 41. Magyar Sajtófotó Pályázat)

sajtófotó

Művészet (sorozat) 1. díj, Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) különdíja az ukrán menekültekről készült legjobb képsorozatért: Zenés menedék – 2022. március 2. Liia, egy szintén Viven René lakásában menedékre lelő, Kijev mellől érkezett menekült kislány simogatja pihenés közben Valeria Lysenkot.
(Fotó: Béres Márton / Népszava / 41. Magyar Sajtófotó Pályázat)

Még több kultmix…
Novella