A gyalogos katona nem szomorú,
Mindig a hátán van a kisborjú.
A málha húzza, és egyben segíti,
Nem rest az életét megmenteni.
Turista módjára felkerekedett,
Masírozott már éppen eleget.
Ha már bejárta a vén Európát,
Majd kitárul előtte az egész világ.
Hadiutak, harc-mezők tarkítják a Földet,
Katonai temetők, és hősi emlékművek.
A baka taposta az odafelé vezető utat,
A neokolonializmus még nem nyughat.
A borjúban van minden, ami csak kell,
Összehajtogatva sorban, katonásan, szépen.
Legyen mivel a sebeket ellátni, körgallér,
Gyalogsági rohamásó kapára csukva székem.
A dorogi nagyanyámék kerítése alatt,
Negyvenhétben még egy lövészárok haladt.
Apám a kanadai fogságból hazatérve,
Volt hol átugrotta, mikor-meg átlépte.
Földön, vízen, levegőben a mai háborút,
Programozott intelligenciák vívják egymással.
A polgári lakosság, csak járulékos veszteség,
Ezt harsogja egy gépi hang, jelentem alássan.
Az ismeretlen katona sírjában fekszik a béke,
Ábrázata felismerhetetlenségig verve pépre.
Rangos delegációk egymás sírját koszorúzzák,
Ez lenne a régóta áhított szent világszabadság?
Szépséges szülőhazánk négy szegletén,
A tájak buján omló tarka egyvelegén,
Naponta boldogan barangolt egykoron,
A szép ifjú lány, és a délceg legény.
Biztonságot élvez a messziről hazatért,
Ha magyarnak született, akkor talán azért.
Mert Isten háza nekünk egy menedékház,
Bennünket befogadó, és majd rád is vigyáz.
