Az Orbán János Dénes-féle szervezet és az Operettszínház elhallgatta a 105 millió forintos minisztériumi támogatást és egy, az MVM Dome-ba tervezett előadás várható jegybevételét is – állítja a Nemzeti Kulturális Alaphoz (NKA) benyújtott pályázati adatlapra hivatkozva Molnár Áron.A színész csütörtök este közzétett Facebook-videójában a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (KMTG) és a Budapesti Operettszínház Dankó Pista című nagyoperettjének állami támogatásait vette górcső alá.Molnár az adatok elhallgatása miatt a támogatások visszafizetését követeli, és Kiss-B. Atillához fordulva kérdőre vonja, miért nem mondott még le az Operettszínház vezetéséről, egyben felróva neki egy korábbi zaklatási ügy eltussolását is.
A posztban Molnár Áron azt mondta, hogy az érintettek valótlanságot állítottak a pályázati adatlapon, ezért a támogatás azonnali visszavonását követelte.Orbán János Dénes szervezete, a KMTG a Dankó Pista előadásra 105 millió forintot kapott a Hankó Balázs-féle Kulturális és Innovációs Minisztériumtól, ám az NKA-hoz benyújtott pályázat bevételi oldalán ezt az összeget nem tüntették fel. Hiányzik a papírokról a jegybevétel, miközben az MVM Dome-ban 4900 és 18 000 forint között mozgott a belépők ára.A produkció az NKA-tól további 25 millió forintot kapott, Molnár szerint abból a 17 milliárdos keretből, amit a minisztérium biztosított.
A színész csütörtök este közzétett Facebook-videójában a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (KMTG) és a Budapesti Operettszínház Dankó Pista című nagyoperettjének állami támogatásait vette górcső alá.A posztban Molnár Áron azt mondta, hogy az érintettek valótlanságot állítottak a pályázati adatlapon, ezért a támogatás azonnali visszavonását követelte.Molnár a videóban több konkrét állítást is megfogalmazott:
Orbán János Dénes szervezete, a KMTG a Dankó Pista előadásra 105 millió forintot kapott a Hankó Balázs-féle Kulturális és Innovációs Minisztériumtól, ám az NKA-hoz benyújtott pályázat bevételi oldalán ezt az összeget nem tüntették fel.
Szintén hiányzik a papírokról a jegybevétel, miközben az MVM Dome-ban 4900 és 18 000 forint között mozgott a belépők ára.
A produkció az NKA-tól további 25 millió forintot kapott, Molnár szerint abból a 17 milliárdos keretből, amit a minisztérium biztosított.
A Kiss-B. Atilla vezette Operettszínház működésre alapból kapott 5,6 milliárdot, ezen felül a minisztériumtól még 250 millió forintot, 2026-ban pedig újabb 125 milliót.A színész összegezve kijelenti, a KMTG és az Operettszínház négy pályázatból összesen 530 millió forintot kapott az egyszer játszott ősbemutatóra, amely szerinte akkora bukás volt, hogy egyetlen este alatt „585,6 millió forint ment a levesbe”.



