Nem tudom, hogy a rendszerváltás utáni Stand Up Comedy műfaj űzői ismerik-é a hazai nagy elődöket? Félő, hogy maximum az őstehetségű Profi Gézát. Bocsánat Hofit! De ki volt például az, akinek „védjegyévé vált jellegzetes tartása, a jobb kézzel a színházi függönybe kapaszkodó konferálás? Stílusa enyhén csipkelődő, finoman gúnyolódó volt… Nemegyszer komoly társadalmi, kényes politikai problémákat érintett” – emlékezett a hálás utókor a 120 éve született, örökifjú tréfamesterre. Akinek karrierje a Horthy-korszaktól a Kádári „gulyás kommunizmusig” ívelt. Közben azért volt – kevésbé vicces – munkaszolgálatos „kalandja” is a nyilas terror hónapjaiban. Amit sok honfitársunk nem élt túl.
Kellér Dezső {1905-1986} humorát már gyermekfejjel szerettem. Hanglejtése fülembe cseng. Az Érdemes, majd Kiváló művész kitüntetéssel jutalmazott író, dramaturg régi színpadi darabjai mára sem vesztettek erejükből. Hallva, látva ezeket jó kedvre derülök. A ragyogó konferancié öröksége – többek közt – a „maszek” mozaikszó (a magánszektor szóösszetételből). Szerzője a „Ha én egyszer kinyitom a számat, ha én egyszer elkezdek beszélni…” mondásnak, mely szállóigévé vált. Kellér Dezső 1986 őszén hunyt el. Az ízig-vérig-könnyig pesti mókamester sírja a Kozma utcai temetőben van.
