Janika csak egy a pesti srácok közül,
Belevaló igazi vásott gyerek a javából.
A rosszaságért nem ment a szomszédba,
Ő az, akit a kihágásban semmi sem gátol.
Néha napján csínytevésen rajta kapták.
Hiába is kergették, szétrebbentek előle,
Általában mindig jókora egérutat nyerve,
A vice lépcsőn fel, a padláson át, a tetőre.
Mire lassabb követői felértek volna utána,
Jani már javában a tetőcserepeket járta.
Majd a nagy bérház gerincén ment végig,
Egyensúlyozva messze elhagyva üldözőit.
A búvónyílás rozsdás fedele tárva-nyitva,
A menekülő már réges-régen kijött rajta.
A többiek csak most érkeznek meg oda,
És amit látnak, egyenesen maga a csoda.
A tizenkét éves, pajkos, gátlástalan gyerek,
Az ikerkémény koszorúján féllábon ugrál.
Közben egy mondókát szajkózott ütemesen,
Hagyjatok már! Mind végezze a maga dolgát!
Amig Jani körbe-körbe járta halálos táncát,
A bámészkodó emberek ellepték az utcát.
Késő este hagyta abba, övé volt a főszerep,
Ezután a rögtönzött közönség is szétszéledt.
A novemberi nyirkos időben, kora reggel,
Az egyik utcán át a jóbarátjához sietett.
Harckocsik között rohant át szélsebesen,
Mintha dobpergést hallott volna keveset.
Hideg macskakő simogatta nedves arcát,
Az nem lehet, hogy most őt is eltalálták?
De mindhiába is próbált, felállni nem tudott,
A pinceablakból a géppuska tovább ropogott.
Szerencsére a segítség hamar megérkezett,
Ezért nem vesztett sok vért a bátor gyerek.
Az egyik lába sajnos menthetetlenné vált,
Janika bicegve élhette meg a felnőtt korát.
Olyan érzésem volt, mesélte a munkahelyen,
Mintha két dobverőt érezte volna a testem.
Majd a rajztáblához fordult, felvette ceruzáját,
A kollégákkal hallgattuk a pesti srác ifjúságát.
