A Svájcban 1973-ban meghalt Otto Klemperer, az első világháború küszöbén Hamburgban mutatkozott be a publikumnak, majd a Hanza-metropoliszból a barmeni Városi Színházhoz igazolt át. Strassburgban már főkarnagyi megbízást kapott, a kölni Operaházban pedig „Generalmusikdirektor” volt a titulusa. Budapesten a 40-es évek második felében vállalt munkát.
A Zürichben 88 esztendős korában elhunyt komponista és dirigens, Otto Klemperer háromgyermekes sziléziai családban született. Zenei tanulmányait a távoli Frankfurt am Mainban és Berlinben végezte. A ragyogóan zongorázó ifjú 22 évesen vezényelhette először Gustav Mahler 2. szimfóniáját. A mesterrel hamar összebarátkozó Otto az ő révén került Prágába az akkori német Landestheater – a mai Állami Operaház – kórusának, majd zenekarának az élére. Hamburgba 1910-ben szerződött Klemperer. A Hanza-metropoliszból két év múlva a barmeni Városi Színházhoz igazolt át. Strassburgban már főkarnagyi megbízást kapott, a kölni Operaházban pedig 1917 és 1924 között „Generalmusikdirektor” volt a titulusa. Akkoriban tért át a zsidó vallásról a katolikusra, s vezette oltárhoz {1919-ben} Johanna Geisler énekesnőt. A 20-as évek második felében többek közt Wiesbadenben volt ugyancsak zenei főigazgató, s erre az időszakra esett szovjetunióbeli utazása is.
Az 1918 és 1933 között a Német Birodalom legnagyobb dirigenseként számon tartott Otto Klemperer a nácik térhódításáig Berlinben, mint a kortárs zeneszerzők, Schönberg, Janácek, Strawinsky stb. interpretálója híresült el. Imádta a közönség! Ám amikor a „kulturbolsevik” cimkét ragasztották rá a goebbelsi propagandisták, a tengerentúlra emigrált. A Los Angeles Philharmonic Orchestra karmestereként főleg német romantikusok műveire koncentrált. Repertoárjában ott volt Beethoven és Brahms éppúgy, mint barátja Mahler számos szerzeménye. Egy tucat esztendő után tért vissza Klemperer a romos Európába. 1947 és 1950 között a budapesti Állami Operaház zenei vezetője volt. Aztán Kanadában dolgozott, végül 1954-ben telepedett le Svájcban. Ekkoriban főleg Angliában volt aktív, ’59-ben a londoni Philharmonia Orchestra fődirigense lett – életre szólóan. Az 1963-ban Grammy-díjjal jutalmazott idős mestert egyre súlyosabb depresszió gyötörte. Számos klinikai kezelést követően vonult vissza a művészeti élettől, s Zürichben, 1973 nyarán kísérték utolsó útjára. Öröksége megannyi felejthetetlen előadás tengeren innen és túl. Valamint tucatnyi koncert és stúdió album, melyek jelentős része az 50-es években került felvételre, midőn a nyugat-berlini RIAS rádióállomás zenekarával dolgozott együtt a hajdani világváros amerikai zónájában.
