Színház-és táncművészeti remekeket mutatnak be Svájcból, Izraelből és Romániából érkező társulatok a 200 éves Miskolci Nemzeti Színházban április végén és május elején.
Marthaler mesterműve Miskolcon
A világhírű Christoph Marthaler előadása előadásai világszerte fesztiválok meghívott darabjai. Tipikus marthaleri groteszkkel és helyzetkomikummal tálalva tökéletesen működik az előadás, a színművészek játéka grandiózus. Senki sem számított pandémiára, amikor Christoph Marthaler A sírás (A sejtés) című darabját egy gyógyszertár díszletei közé tervezte. A steril, semleges patikai környezet volt az a közeg, amely felől Marthaler értelmezte a művészi rokonlélek, Dieter Roth írásait április 21-én és 22-én a Nagyszínházban.
Vendégségben a világhírű Vertigo
A Vertigo Dance Company egyike Izrael négy vezető táncegyüttesének. Pardes című táncelőadása a héber pardes szó (gyümölcsöskert) az ősi perzsa nyelvből származik, és fáskertet jelent. A szó más nyelvekbe is bekerült – „Paradicsom.” – Pardes otthon született. Ez egy olyan műalkotás, amelyben a test összekapcsolódik a belső spirituális rétegeivel – minden egyes ember/táncos belsejével, miközben egy közös kárpitba szövődik – áll az éteri hangulatú előadás ajánlójában április 29-én a Nagyszínházban.
A mai néző Macbett-je
Eugène Ionesco Macbettje nem egyszerűen a shakespeare-i remekmű parodisztikus kifordítása, hanem az abszurdba hajló, brutalizált társadalom átvilágítása és leleplezése. Kérlelhetetlen humorral mutatja be azt a közéletet, amelyet egyedül a folyamatosan szított ellenségeskedés mozgat és hajszol bele a káoszba. A ionescói Macbett ugyanakkor az összeesküvés abszurdja is. Meglepő elevenséggel szólítja meg a mai nézőt. A Kolozsvári Állami Magyar Színház előadásában látható május 3-án a Nagyszínházban.
Orwell ominózus kisregénye színpadon
George Orwell 1945-ben kiadott szatirikus kisregénye, az Állatfarm tulajdonképpen a sztálini Szovjetunió allegóriája és kritikája, tágabb értelemben viszont azt a gondolatot járja körül, hogy egy eredetileg szép és nemes elképzelés hogyan válik totális diktatúrává. Tudhatjuk előre, hogy milyen előzmények vezetnek egy ilyen rendszer kiépítéséhez? Vajon észrevehetjük ezeket a forradalmat megelőző titkos szervezkedésekben, a gyűlésekben, a titokban énekelt indulókban vagy egyes szereplők jellemvonásaiban? A Kolozsvári Állami Magyar Színház előadásában a erre keresi a választ George Orwell nyomán Puskás Zoltán rendezésében Erős Ervin szövegével, Klemm Dávid-Lénárd Róbert zenéjével május 4-én a Nagyszínházban.
Jegyeket a https://mnsz.hu/jegyek/online oldalon válthatnak.