A szólásmondás, közmondások eredete,
Jobbára egy túlélő nemzet történelme.
Az élő legendáknak van valóságalapja,
Ami minden nép műveltségét hordozza.
Így István bácsi tanulságos meséje,
Beleillik ebbe az eredet körképbe.
Mindig szájhagyomány útján terjedt,
Kérhetek tőletek egy kis figyelmet!
A juhásznak mi dolga van a faluszélen,
A nyáját legeltetni, méla kolompszóra?
Nagy a hőség, már mindenki szomjas,
A gémeskút közelsége jön most kapóra.
Éppen a szájához billenti a vizes vedret,
Egy nagy fekete autót éppen észre vett.
Kiugráltak belőle elvégezni a dolgukat,
Majd beszálltak, a kocsi tovább suhant.
Jó szeme volt még az öregembernek,
Mert az út szélén, valami ott maradt.
Nem sokat tétovázott, közelebb terelt,
Nem zörög a haraszt, igyekezzél paraszt!
Ott egy szép aktatáska nézett rá árván,
Jó nagyot kiáltott a távozó kocsi után.
De már messze jártak, nem hallhatták,
Kipattintja a zárat, csodálja azt amit lát.
Színes, tarka papírral volt az egész tele,
Nem tudta, hogy mi az, de azért hazavitte.
A gyermekei megörültek, mert pénz volt az,
Vettek kocsit, lovat, tanyát, meggazdagodtak.
Még a papát is beíratták a kisiskolába,
Had tanuljon meg írni, olvasni vén korára.
Eltelt egy év, nélküle üresebb lett a puszta.
A juhnyájjal együtt a szíve csak visszahúzta.
Újra birtokba vette a szép magyar rónát,
A bajusza alatt elkurjantott egy-két nótát.
És teltek, múltak a napok, mint egykor régen,
Gyönyörködik megint a puszta messzeségben.
Az úton ismét megjelent az a fekete autó.
Kérdik tőle: nem látott itt egy táskát Bátya?
De láttam.- És mikor volt az, mondja bátran?
Ho- hó! Akkor én még iskolába sem jártam.
